bezár
 

zene

2023. 06. 08.
Európai turnéra indul Azahriah
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Európai turnéra indul Azahriah Hat országot érintő európai turnéra indul novemberben Azahriah - közölte az énekes-dalszerző menedzsmentje csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint a koncertsorozat november 2-án kezdődik Bécsben, és november 12-én fejeződik be Párizsban. Az állomások között lesz még Prága, Varsó, Berlin, Manchester és London.

Mint írják, a turnén Azahriah Európa-szerte megmutathatja, ami már tavalyi nagyszínpados koncertje során a Szigeten is kiderült: zenéje nyelvi és országhatárokon átívelő produktum, amely bárhol képes megmozgatni a közönséget.

Pár hete megjelent nagylemezén, a Mementón a karibi Queen Omega az egyik közreműködő, a Four Moods 2 című szám "a tökéletes példája annak, hogy Azahriah művészi nyelve univerzális" - emelik ki a közleményben.

Azahriah lépett már fel külföldön: a hollandiai Eurosonic fesztiválon - Magyarország képviseletében - élő show-val mutatkozott be.

A 21 éves Azahria youtuberként kezdte pályafutását, énekesként és dalszerzőként 2021-ben lépett először színpadra. Az év novemberében nyert az MTV EMA helyi előadó kategóriájában, és a OneRepublic előzenekaraként színpadra állhatott a Hősök terén. Mára az egyik legfelkapottabb magyar előadóvá vált, tavaly és idén is telt házas koncertet adott a Budapest Parkban, és idén tavasszal megtöltötte a Papp László Budapest Sportarénát is.

A kép forrása: https://www.facebook.com/azahriah.official

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Jonas Mekas és William Basinski
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés