bezár
 

film

2023. 08. 31.
Több mint száz restaurált film szerepel a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint száz restaurált film szerepel a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjában Több mint száz restaurált klasszikust, többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is lehet majd látni a szeptember 12-én kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában.

A filmek egy részét ingyenesen tekintheti meg a közönség egy óriás kivetítőn a Szent István-bazilika előtt, a fesztivál további vetítéseire pedig kedvezményes, ötszáz forintos áron válthatók jegyek, míg a diákok és a tanárok, valamint az ötödik kerületi lakosok ingyenesen vehetnek részt a vetítések többségén a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

prae.hu

A programban szerepelnek többek közt Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula korszakos művei, Korda Sándor alkotásai, az Oscar-díjas Pressburger Imre munkái, valamint unokái, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező filmjei is.

Olyan különlegességeket is meg lehet nézni a nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, a leghíresebb magyar női rendezők első alkotásai, vagy számos sport témájú dokumentumfilm-különlegesség is.

Több vetítésen személyesen az alkotók, mások mellett Andrew Macdonald és Kevin Macdonald, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes, valamit a filmtörténet neves kutatói mesélnek majd kulisszatitkokat és ritkán hallható érdekességeket a közönségnek.

A Szépművészeti Múzeummal együttműködve a Jean Renoir francia rendező filmjeinek vetítésein résztvevők között ingyenes belépőket sorsolnak ki a filmes édesapja, Auguste Renoir impresszionista festő szeptemberben 22-én nyíló kiállítására.

A vetítésekhez idén új helyszínként csatlakozik a Budapest Music Center, ahol két filmkoncertet vetítenek le Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László és Gőz László részvétele mellett.

A diákoknak és tanároknak a szervezők kétezer ingyenes akkreditációs karszalagot biztosítanak, amelyek az összes vetítésre érvényesek, a közönség többi tagja pedig az Urániában, a Francia Intézetben és a Toldi moziban online és személyesen, valamint a fesztivál honlapján, az egyes filmek oldalán tud jegyet venni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Velencében láttuk Pablo Larraín és Pedro Almodóvar új filmjét
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről

Más művészeti ágakról

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
art&design

Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
irodalom

A magyar származású kanadai költő második kötete a Könyvfesztiválra jelenik meg


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés