bezár
 

zene

2023. 10. 11.
Folytatódik a MAO Master Class című műhelykoncert-sorozata
Október 24-én 20.00-tól az Opus Jazz Clubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 24-én folytatódik a Modern Art Orchestra Master Class elnevezésű műhelykoncert-sorozata, amelynek célja, hogy új zeneszerzőkkel együttműködve szélesítse egyrészt a saját, amúgy is igen széles repertoárját, másrészt ismert vagy pályakezdő zeneszerzők részére a hangszerelés műhelymunkáján és a próbafolyamaton keresztül semmivel sem pótolható gyakorlatot biztosítson – írja a bmc.hu.

A koncertsorozat 2019-ben indult az Artisjus támogatásával. A kiválasztott műveket a zeneszerzők a zenekar gyakorlott hangszerelőivel közösen öntik végső formájukba. Az Ávéd János, Subicz Gábor, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Korb Attila és Fekete-Kovács Kornél alkotta mentorcsapat munkája után a komponistáknak lehetősége nyílik együtt dolgozni a zenekar muzsikusaival, a szekciók próbáin és az összpróbákon egyaránt. A műhelymunkát nyilvános koncert koronázza meg. A sorozat öt éve alatt elhangzottak többek között Hofecker Dániel, Vas Bence, Papp Mátyás és Florin Gorgos (Bécs) kompozíciói.

Ebben az évadban négy szerző mutatkozhat be. A szlovák Sisa Michalidesová ismert, díjnyertes szerző és fuvolista. Több mint egy tucat albumot adott ki, lemezein többek között az amerikai Benito Gonzalez és Mark Whitfield Jr. működik közre. Színházi zeneszerzőként is jártas, Budapestre egy készülő művének témáit hozza, amelyek a 17. századi tömeggyilkos, méregkeverő Guiliana Tofana történetét idézik meg.

Preiszner Miklós színházi mindenes, színész, rendező, író és zeneszerző, a Grand Guignol színtársulat alapítója, egy deep house együttesben is sokáig zenélt. A MAO-val Pulp szvit című, az amerikai ponyvaregények világát megidéző darabjának tételeit adják elő, amelyek egy nagyváros mindennapjainak hangulatát és zajait jeleníti meg.

Másodszor válogatták be a programba Hegyi Tibor gitáros, klasszikus és jazz-zeneszerző műveit. Hegyi az egykori Fragment nevű kortárs kamaraegyüttes alapítója és szerzője, több zeneiskolában tanít és diák big bandet vezet. Ezúttal saját szerzeményei közé egy Monk-hangszerelést is beillesztett.

A bőgős és zeneszerző-hangszerelő Csuhaj-Barna Tibor régóta alapember a magyar jazzben, a Konzi és a Jazz tanszék tanára. Ugyan felbukkannak népzenei elemek és balkán ritmusok az eddig vagy ötven lemezen, főleg kisegyüttesekben hallható munkáiban, új darabja big band hangszerelésében ezúttal ezeknek jut a főszerep.

További információ a BMC honlapján.

Négyzetes kép a leadben: MAO Facebook-oldala
Fejléc kép: jegy.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
David Trippett zenetörténész Liszt Ferenc operatöredékéről

Más művészeti ágakról

irodalom

Sziveri Intézet, Veszprém, 2023. november 8.
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés