bezár
 

art&design

2023. 10. 25.
Pénteken nyílik Magyarósi Éva képzőművész Tisztán látni című kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Vinczemill Műhely Galéria pénteken nyíló kiállítása Magyarósi Éva, kifejezetten erre az alkalomra készített alkotásait prezentálja, melyek egyedi technikai eljárással készültek. Az alkotó egy festéknyomó párnára helyezve rajzolt selyempapírra, majd ezeket a rajzrészleteket merített papírra kasírozta. A kiállításon a grafikai munkák mellett több festmény és három animációs film is látható lesz.

Magyarósi Éva rendkívül sokoldalú alkotó, álomszerű, víziókból építkező művészi világát kamaszkorában versekkel fejezte ki. Később a vizuális művészetek váltak legfőbb alkotói formájává. 2005-ben szerzett diplomát a MOME animáció szakán, diplomafilmje a Hanne elnyerte az Oberhauseni Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díját, Lena című filmje a legjobb kísérleti kisjátékfilm lett a 41. Magyar Filmszemlén. Alkalmazott művészi munkái között színházi és filmes díszletek is találhatók, de könyvillusztrációkat is készít. Autonóm alkotói folyamataiban sokszor egy-egy szöveg és történet indítja el, ezt szövi különböző műfajok által narratív történetté. Kollázsok, rajzok, festmények szólnak a lélek belső rejtelmeiről, a sokrétű emberi kapcsolódás lehetőségeiről, a magány és az eltérő szerepkörök közötti szétforgácsolódás pillanatairól. Legújabb animációs filmjeiben az égtájakat személyesíti meg, a Tundra, Qana utolsó napjai, és a Tramontana archaikus hangulatú, szürreális tájakra vezeti el a nézőket.

prae.hu

Megnyitó: 2023. október 27. (péntek), 18.00

A kiállítást megnyitja: Kopin Katalin művészettörténész

Cím: 2000 Szentendre, Anna utca 16.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
Kurátori bevezető

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés