bezár
 

irodalom

2024. 02. 07.
Kőrizs Imre kapja idén az Erdődy Edit-díjat
A szerzőt a Szárnyalni gyalog. A félhosszú vers poétikája című kötetéért díjazzák
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kőrizs Imre nyerte el idén a 2015-ben az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Modern Magyar Irodalmi Osztályán alapított Erdődy Edit-díjat. A szerző a Műút-könyvek sorozat darabjaként 2023-ban megjelent Szárnyalni gyalog. A félhosszú vers poétikája című kötetéért veheti át az elismerést február 13-án. 

Az Erdődy Edit születésnapja alkalmából odaítélt díjat idén tizedik alkalommal adja át a Modern Magyar Irodalmi osztály közössége azzal a céllal, hogy elismerje a kortárs irodalmi, színházi vagy irodalomtudományi teljesítményeket, ezzel is hozzájárulva a társadalmi megértés, a szolidaritás és a humánum értékeinek érvényesítéséhez.  

prae.hu

A Szárnyalni gyalog. A félhosszú vers poétikája című kötet fülszövegében ez olvasható: „Ez a könyv félhosszú versekről szól. A kategóriát Tandori Dezső vezette be Az erősebb lét közelében című könyvében, a jelen kötet címét pedig Arany ihlette, aki a makámáról, a rímes prózáról írta azt, hogy »annyi, mint: repülni gyalog«”. 

A félhosszú versekben sokszor sétálnak, és szerkezetüket, amely gyakran tűnik szeszélyesnek, többnyire ugyancsak áthatja a kószálás sajátos ritmusa. Ez a poétikai értelemben vett séta aztán, többek közt a téma, a tér, az idő, a stílus és a tempó váltásainak során át, olyan tartományokba vezet, amelyek már inkább a szárnyalás képzetét idézik fel”

Kőrizs Imre a díjat, a névadó szerző lánya, Szabics Ágnes által készített egyedi tárgyat, valamint az oklevelet ünnepélyes átadón, február 13-án, a BTK Irodalomtudományi Intézet tanácstermében veheti át. A díjazottat Angyalosi Gergely Széchenyi- és József Attila-díjas magyar kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár laudálja.

Képek: iti.abtk.hu, Facebook

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Beszélgetés Gulyás Adrienn műfordítóval
Az irodalmi és művészeti folyóiratkultúra kapcsán
irodalom

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt

Más művészeti ágakról

Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés