bezár
 

színház

2024. 02. 13.
Szegeden mutatja be új produkcióját a Közép-Európa Táncszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szegeden mutatja be új produkcióját a Közép-Európa Táncszínház A Szegedi Nemzeti Színházban mutatja be új, Ageless Generation (Kortalan Nemzedék) című előadását a Közép-Európa Táncszínház, a darab rendező-koreográfusa Anton Lachky - tájékoztatta a társulat az MTI-t.

A közlemény szerint az együttes harmadik alkalommal dolgozott együtt a Brüsszelben élő, világhírű szlovák művésszel. Az előadáson - melyet a szegedi premiert követően február 29-én a Trafóban láthat a budapesti közönség - egy olyan utazásra invitálja a nézőket, ahol az ellentétek találkoznak, generációk és kultúrák fonódnak össze.

A produkció lenyűgöző történetek sorozatába vezeti be a nézőket, ahol minden lehetségesnek tűnik. Az előadás fő üzenete, hogy az élet minden lépését egy játékmester uralja, amely immár egész generációkat képes rabul ejteni, és a sziporkázó happy end garantált - áll a közleményben. A színpadon örvénylő koreográfia olyan, mint a víz, hol lágyan körülölel, hol könnyed szeretetteljes érintéssel simogat, majd a következő pillanatban őrült módon hullámzik és magába szippant - teszik hozzá.

Mint írták, az Ageless Generation nem csupán egy előadás, hanem egy folyamat, amelyet Anton Lachky és a társulat együttesen alkotnak meg.

A különleges témaválasztás miatt a budapesti bemutatót követő napon, március 1-jén a Trafóban feldolgozó beszélgetéssel várják a nézőket. Bereczki Enikő generációs szakértő, A rejtélyes Z generáció című könyv szerzője, László Panna, a Refresher Magyarország riportere, illetve Mádi László művészeti vezető a moderátorokkal, Gerlits Réka, a társulat generál menedzserével és Tóth Sára Lujza kommunikációs vezetővel igyekszik majd ízekre szedni az előadást.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés