bezár
 

színház

2024. 03. 24.
Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről A Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei vasárnap 11 órakor megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében – közölte az Operaház vasárnap az MTI-vel.

A vasárnapi Don Giovanni-előadás és Máté-passió hangverseny már zenekari és énekkari részvétellel valósul meg, és az Opera soron következő produkciói is az eredeti évadterv szerint szerepelnek a műsoron – hangsúlyozzák a közleményben.

Mint kiemelik, azokat, akik a bizonytalanságból adódóan nem indultak el korábban, az előadás közben is beengedik a Don Giovanni-produkcióra.

A közlemény szerint az Opera munkatársai számára az idei év második felében két részletben összesen 30 százalék alapbéremelést biztosít, továbbá április és szeptember hónapban nettó 140-140 ezer forint cafeteriaemelést juttat. A felsorolt plusz jövedelmek beépülnek az eddigi járandóságokba.

Hozzáteszik, hogy a kollektív szerződés megfogalmazása az egyenként kitárgyalt, a tárakkal egyeztetett dokumentumok alapján még zajlik, és a felek elkötelezettek abban, hogy legkésőbb április 30-ig lezárják a kollektív szerződést és aláírják a sztrájkot végleg lezáró megállapodást.

A közleményben köszönetet mondanak a nézők és a dolgozók kitartásáért és türelméért.

Kép forrása: az Operaház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Shakespeare Julius Caesarja a Budaörsi Latinovits Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés