bezár
 

film

2024. 04. 16.
Most vagy soha! a Licoln Centerben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Most vagy soha! a Licoln Centerben Telt ház mellett mutatták be New Yorkban, a Lincoln Center kulturális központban a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas, sikeres amerikai premiert követően.

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

A premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt. Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült - tette hozzá Lóth Balázs.

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában - Torontóban - szintén bemutassák.

Kép forrása: a Most vagy Soha! Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
Reisz Gábor: Földszint
Nemes László Árva című filmjéről
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Stark István Vasa vasorum kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés