bezár
 

színház

2024. 05. 31.
Meghalt Tompos Kátya színész, énekes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghalt Tompos Kátya színész, énekes Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes - tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje az MTI-vel pénteken.

„Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit" - írták.

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára járt. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével.

Énekes szerepei is különösen figyelemreméltóak. Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig, angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven énekelt dalok.

Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).

Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.

Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek, az összegyűlt összeg sorsáról később intézkednek - áll a közleményben.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
Eric Clapton budapesti koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés