bezár
 

színház

2024. 07. 16.
Bábszínházi fesztivál Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bábelőadások, koncertek, interaktív játékok egész sora várja a látogatókat a hétvégén Szegeden, ahol a Kövér Béla Bábszínház ismét megrendezi a SZINkópé fesztivált.

Kiss Ágnes igazgató a programokat bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a fesztivál pénteken este hangulatteremtő óriásbábos utcai felvonulással indul a Roosevelt térről. A menetben feltűnnek majd a bábszínház népszerű óriásbábjai, a ponty, a tiszavirág, a sirály és a szegedi bőgőshajó, valamint a Tisza tematikára készült monokróm bábok is.

A család- és gyerekbarát, környezettudatos fesztiválnak az árnyas újszegedi liget ad majd helyet. A liget sétányán sok szegedi intézmény és civil csoport mutatkozik be, így a Motiváció műhely, az Alsóvárosi Tájház, a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Vadaspark. Itt áll majd a bábszínház papírkenu installációja is, amely fotókon mutatja be az intézmény történetét.

A sétányon egymást követik majd a különböző korosztályokat megszólító attrakciók: a többi közt Kádár Ferkó Fotószínháza, a Kabóca Bábszínház Emeld a magasba! darus játéka vagy a szegedi bábszínház saját fejlesztésű játéktere, a Port Ciggedin kereskedelmi kikötője, amely annak az időszaknak állít emléket, amikor a város gazdasági életében fontos szerepet töltött be a Tiszán érkező só- és gabonaszállító bárkák.

A fesztivál kettő, szemközt fölállított színpadán szombaton és vasárnap is délelőtt 10-től egymást követik majd az előadások. A vendégprodukciók mellett szerepel a programban a színház bábkoncertje, amelyen korábbi vagy a repertoáron lévő darabokból csendülnek fel dalok. A sétányon a SkálaKópé zenekar és a Dodók menete mellett a Langaléta Garabonciások produkciói láthatók és feltűnik a bringaverkli is, amelyen sajátos zenegépként a közönség megzenésített versek közül választhat.

A programokat kora este mindkét nap koncert zárja, szombaton a Rutkai Bori Banda, vasárnap a Kiskalász zenekar lép színpadra.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
Az Apáca show az Erkel Színházban
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés