bezár
 

zene

2024. 09. 26.
Saját fesztivállal jelentkezik a Budapest Park
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Saját fesztivállal jelentkezik a Budapest Park Saját fesztivállal jelentkezik télen a nyári évadát a hétvégén záró Budapest Park: december 20-án és 21-én rendezik meg a Budapest Park Winterfest elnevezésű eseményt az MVM Dome-ban, ahol sokszínű zenei kínálattal, nyolc produkcióval várják a közönséget.

A Budapest Park tizenharmadik évadának záróhétvégéjén, szeptember 27-én, pénteken a Quimby készül idei utolsó koncertjére, amelyet a Necc Party követ. Szeptember 28-án, szombaton a Punnany Massif lép fel, amely a tavaly megjelent Fel Nem című albuma mellett legnagyobb slágereit is előadja. A koncert után indul A Nagy Évadzáró Afterparty négy tánctéren - áll a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

prae.hu

Mint kiemelik, a főváros egyik kedvelt szabadtéri szórakozóhelye mostantól nemcsak nyáron kínál koncerteket és "parkos" hangulatot. Már hosszú évek óta foglalkoztatta őket a gondolat, hogy a téli hónapokban, a következő évad szervezése mellett koncerteket is rendezzenek. 

Így merült fel a Budapest Park Winterfest ötlete, ahol nyolc olyan produkciónak nyújtanak lehetőséget a színpadon, amely önállóan is sokezer embert vonz nyaranta a Budapest Parkba.

A közleményben idézik Pálffy Andrást, a Budapest Park alapítóját, vezérigazgatóját, aki a téli fesztivál koncepciójáról elmondta: szellemiségük alapja kezdetektől fogva az innováció, így minden évben rengeteg fejlesztéssel készülnek az új évadra. 

"A Winterfest olyan esemény, amely remekül egyesíti látogatóink igényeit és saját, személyes küldetésünket. Emellett fontosnak tartjuk, hogy télen se engedjük el a nálunk fellépő zenekarok kezét" - mondta.

Hozzátette, hogy a Budapest Park a klubkoncertek kényelmét ötvözi a fesztiválok sokszínűségével és az arénakoncertek monumentalitásával, ezért adta magát az ötlet, hogy ezt most egy másik helyszínen, és egy kicsit más kontextusba ültetve télen is folytassák.

Az MVM Dome-ban mindkét napon négy-négy önálló nagykoncert látható, amelyeket afterparty követ, de meglepetésekkel, pop-up aktivitásokkal is készülnek.

Az első fellépőket a nyári évadzárást követően, vasárnap este jelentik be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés