bezár
 

színház

2024. 10. 01.
Nemzetközi turnéra indul a Maladype Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi turnéra indul a Maladype Színház Észak-Macedóniát, Lengyelországot és Romániát érintő nemzetközi turnéra indul a Maladype Színház a Balázs Zoltán által színpadra állított Pénelopeia című előadásával.

Homérosz Odüsszeia című eposzának Margaret Atwood által írt mítoszadaptációját október 1-jén az észak-macedóniai Velesben, a STOBI Nemzetközi Színházi Fesztiválon, október 4-én pedig a lengyelországi Cieszynben, a BEZ GRANIC Nemzetközi Színházi Fesztiválon láthatja a közönség. Október 17-én pedig Csíkszeredában, 18-án Marosvásárhelyen, 19-én Kolozsváron találkozhat a publikum a Bajkó Edina, Orbán Nelli és Varga Gabriella főszereplésével létrehozott, magyar-észak-macedón-lengyel koprodukcióval.

Szkéné színház

Balázs Zoltán rendezése Odüsszeusz feleségének szemszögéből meséli újra az ismert ókori történetet, felerősítve a mítosz női aspektusait. Úgy fogalmaztak: a változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti előadás érzékenyen integrálja sokrétű szövetébe az Odüsszeusz és fia, Télemakhosz által felakasztatott tizenkét szolgálólány titkokkal és ellentmondásokkal teli történetét, valamint megöletésük erkölcsi vetületeit.

A Maladype Színház, a Harmadik Hely és a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál együttműködésében 2024 nyarán megvalósult magyarországi ősbemutató az azonos című, 2005-ben, Géher István fordításában megjelent regény színpadi feldolgozása.

A színházi társulat közleményében kitér arra is, hogy a címszereplőt alakító Varga Gabriellát a Hádész fogságában őrlődő feleség karakterének hiteles megformálásáért idén Őze Lajos-díjjal ismerték el. Az előadás további szerepeiben Orbán Nellit, Bajkó Edinát láthatja a közönség.

A produkció díszleteit Balázs Zoltán, a jelmezeket pedig Németh Anikó tervezte. Az előadás szcenikusa Katona-Koós János, dramaturgja Juraszek Zsuzsanna, zeneszerzője és zenei vezetője Kovács Adrián, kreatív producere Huszár Sylvia, produkciós vezetője Balázs Katalin voltak. A szobrok Katus György alkotásai.

 

 

Kép forrása: Maladype Színház hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés