bezár
 

zene

2024. 10. 01.
Különleges koncerttel ünneplik a zene világnapját Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges koncerttel ünneplik a zene világnapját Debrecenben Különleges koncerttel ünneplik a zene világnapját Debrecenben: a Kodály Filharmonikusok ifjú tehetségekkel adnak közös hangversenyt kedden. A most induló évadban a Kodály Filharmónia Debrecen csaknem 30 előadással és 6 bérlettípussal várja a közönséget - hangzott el az évadindító hétfői sajtótájékoztatón.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere beszédében kiemelte, hogy a Kodály Filharmónia júniusban zárta 100. évadát, ami már történelmi lépték, így elmondható, hogy a klasszikus zenének intézményesített szempontból történelmi jelenléte van Debrecenben. Ez az örökség a kultúra jelenkori szereplőit ennek a megóvására és továbbépítésére ösztönzi - tette hozzá.

prae.hu

A zene világnapján most először zenélhetnek a zeneiskola növendékei együtt a Kodály Filharmonikusokkal. Az együttműködésről szólva Laskay Edit, a Debreceni Zenede főigazgatója elmondta, hogy ez rendkívül sokat jelent a gyermekeknek, ugyanis nagyon kevés ilyen lehetőség adódik. Kitért arra, hogy intézményükben alap- és középfokon mintegy 1350 gyermek tanul zenét. Hozzátette, szeretné, ha ebből a közös munkából hagyományt teremtenének, mert bár nem minden az iskolájukba járó gyermekből lesz zenész, de az nagyon fontos, hogy egy zeneszerető és -értő közönséget neveljenek ki.

Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen főzeneigazgatója, a Kodály Filharmónia ügyvezetője a zene világnapi koncert mellett az új évad 27 hangversenye közül az október 8-ait emelte ki, amelyen az aznap 75 éves Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerzőt, Vajda Jánost köszöntik. Arról is beszélt, hogy a koncerten jelen lesz maga Vajda János is, aki egész életművét a Debreceni Református Kollégiumnak ajánlotta fel. A hangversenyen a 200 éve született Bedrich Smetana előtt is tisztelegnek, akinek Moldva című szimfonikus költeményével kezdik a koncertet.

 

Kép forrása: Kodály Filharmonikusok Debrecen Facebook-oldal

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Beszélgetés és felolvasás Ingo Schulzéval a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
art&design

Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
Penelope Skinner: A legenda háza a Belvárosi Színházban
Luca Guadagnino filmjében elszabadulnak a vágyak és a képzelet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés