bezár
 

irodalom

2024. 11. 11.
Íme a 2024-es Apokrif Könyvek pályázat győztesei
Könyvvel induló pályák
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először épp egy évtizede, 2014-ben írták ki az Apokrif Könyvek pályázatot. Az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége így már tíz éves hagyománnyal rendelkező akciójának idén három győztese lett. A zsűri által a 2024-es pályázat keretében kiválasztott kéziratok megjelentetését (sikeres könyvkiadási pályázatok esetén), valamint szerkesztését, gondozását, promócióját és nyomdai előkészítését a felek közösen vállalják. A pályázat megújított kiírása értelmében amennyiben adott évben kettőnél több győztest hirdet a kuratórium, a rákövetkező évben arányosan annyival kevesebbet választhat ki. Mivel 2023-ban elmaradt a pályázati kiírás, 2022-ben pedig nem hirdetett győztest a zsűri, a 2024-es évben rekordszámú érvényes pályamunka érkezett be.

Ezek színvonala és mennyisége is indokolta az Apokrif Könyvek pályázat idei kiírása alkalmával három győztes kihirdetését.

prae.hu

A 2024-es győztes pályamunkák

Horváth Imre Olivér Jövőmbe fektetlek munkacímű verseskötete;

Littner Zsolt A nagy lehetőség munkacímű novelláskötete;

Masszi Bálint Botrány munkacímű novelláskötete.

A szerzőkről bővebben

Horváth Imre OlivérHorváth Imre Olivér

1991-ben született, Hajdúböszörményben. Költő, tanársegéd. Egyetemi tanulmányait a Debreceni Egyetem anglisztika alapszakán kezdte meg, 2017-ben anglisztika mesterdiplomát szerzett. 2023-ig az Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájának hallgatója. 2017-től óraadóként, 2023-tól tanársegédként dolgozik az egyetem Angol-Amerikai Intézetének kötelékében. Versíró és műfordító pályázatokon elért helyezései, illetve egyetemi művészeti ösztöndíjai mellett a Mastercard Alkotótárs ösztöndíj shortlistjére is felkerült. Első verseskötete a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában, Nem szimpátia címmel jelent meg, 2016-ban.

Littner ZsoltLittner Zsolt

1971-ben született, Budapesten. Író, ügyvéd. Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, illetve a Wirtschaftsuniversität Wien hallgatójaként végezte, íróként Lackfi János kreatív írás kurzusára járt, 2019 és 2022 között. Novelláit eddig az Apokrif mellett az Élet és Irodalom, a Népszava, a Tempevölgy, a Tiszatáj és az Új Forrás közölte.

Masszi BálintMasszi Bálint

1989-ben született, Szombathelyen. Író, jogtanácsos. Egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében végezte. Prózaíróként – az Apokrif mellett – az Élet és Irodalom, a Liget, a Litera és a Népszava, valamint különböző antológiák közölték írásait.

Az Apokrif Könyvek pályázat eddigi győztesei és kézirataik

2014: Bödecs László (Semmi zsoltár), Juhász Tibor (Ez nem az a környék), Szendi Nóra (Zárványok)
2015: Stolcz Ádám (Becsapódás)
2016: Csillik Kristóf (Hüllők időszaka), Mizsur Dániel (Karc)
2017: Norman Jope/Tarcsay Zoltán (Gólyák és rétesek), Vass Norbert (Indiáncseresznye)
2018: Halmi Tibor (Utolsó csatlakozás)
(A 2019-es kiírás alkalmával a zsűri nem hirdetett győztest.)
2020: Tarcsay Zoltán (A befejezhetetlen), Stolcz Ádám (Transz)
2021: Taródi Luca (Egyszer végre fiatalok leszünk), Körtesi Márton (Öngyújtótöltés), Varga Bence (Repedések könyve)
(A 2022-es kiírás alkalmával a zsűri nem hirdetett győztest.)

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés