bezár
 

színház

2024. 11. 14.
Színházat vegyenek! konferencia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színházat vegyenek! konferencia A Magyar Teátrumi Társaság november 18-án és 19-én rendezi meg hetedik alkalommal a Színházat vegyenek! című konferenciát, amely a magyarországi és határon túli magyar színházak vezetőinek és kommunikációs szakembereinek biztosít találkozási platformot.

A konferencia célja, hogy a színházi marketing legfrissebb trendjeit és kreatív megoldásait mutassa be, modern megközelítést kínálva a kulturális intézmények számára – olvasható a szervezők közleményében.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban zajló kétnapos esemény plenáris előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket és workshopokat kínál a résztvevőknek. Az első nap fókuszában a márkaépítés és célközönség-elemzés áll, míg a második napon a kreatív tartalomfejlesztés és fenntarthatóság kerül előtérbe.

A konferencián hazai szakemberek osztják meg tudásukat, gyakorlati példákon keresztül mutatva be a színházi közönség elérésének új eszközeit. A közlemény kiemeli, hogy a rendezvény színházi és kulturális vezetők, kommunikációs szakemberek, valamint a sajtó képviselői számára egyedülálló lehetőséget kínál a színházi marketing jövőjének közös megformálására. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Kép forrása: Magyar Teátrumi Társaság 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról
Shakespeare Julius Caesarja a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. júniusi lapszámairól
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés