bezár
 

irodalom

2025. 04. 22.
Ismét FISZ JUNIOR kreatív írás kurzus
A Fiatal Írók Szövetsége 2025. május 9. és 11. között ismét kreatív írás kurzust hirdet 14-19 évesek számára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét FISZ JUNIOR kreatív írás kurzus A Fiatal Írók Szövetsége 2025. május 9. és 11. között ismét kreatív írás kurzust hirdet 14-19 évesek számára. Várják mindazon fiatalok jelentkezését, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van már elkészült szövegük, és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket.

A résztvevők a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a tematikus rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett egy kortárs szerzővel is találkozhatnak, aki részt vesz a közös műhelymunkán is. A kurzus minden résztvevő számára ingyenes.

prae.hu

Az idei meghívott vendég Nemes Z. Márió költő, kritikus, esztéta.

A kurzus hívószava az egyenlőség. Az alkalmak során ezt a fogalmat járják körbe és a műhelyfeladatok is, bár lazán, de ehhez fognak kapcsolódni. A jelentkezéshez nem kikötés, hogy a beadott szöveg/szövegek a témához kapcsolódjanak, de ha ilyen alkotás érkezik be, örömmel fogadják.

A kurzus helyszíne: Budapest, Bartók Pagony, 1114 Bartók Béla utca 5-7.

Az alkalmak pontos ideje:

  • május 9. péntek 16:00-18:45-ig
  • május 10. szombat 10:00-14:30
  • május 11. vasárnap 10:00-14:30
  • május 11. vasárnap bemutatkozó felolvasóest 17:00-18:30-ig

 

Fontos, hogy csak azok jelentkezzenek a kurzusra, akik a megadott alkalmak mindegyikén részt tudnak venni.

A kurzus tanárai: Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma

A jelentkezés határideje: 2025. május 1. éjfél.

A jelentkezés menete: a kurzusra 3 vers vagy 1 hosszabb prózai szöveg/szövegrészlet (maximum 7 oldal), vagy két rövidebb prózai szöveg/szövegrészlet (maximum 7 oldal) beküldésével lehet jelentkezni. A pályázati anyagokat a szervezők 1 darab Word-dokumentumban várják a fiszjunior@gmail.com e-mail címre, név nélkül, anonim módon (tehát a dokumentumban ne szerepeljen név), a jelentkező nevét és életkorát csak az e-mail szövegében tüntessék fel.

A kurzus maximum 12 fővel indul, a kiválasztás a beküldött szövegek alapján történik. A felvételt nyert jelentkezőket e-mailben értesítik 2025. május 5-ig.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről
és Weöres melyik versét koppintotta róla?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról

Más művészeti ágakról

film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés