art&design

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) A kormánypártból a fő ellenzéki vezetővé című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Kovács Bea (szabadúszó) Az utolsó leheletig című sorozatával érdemelte ki.
A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 282 fotográfus 2566 pályaművel, összesen 7438 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkúti András a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke.
A nyertes fotókból és a döntős pályázatokból rendezett kiállítás augusztus 31-ig lesz megtekinthető a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, valamint a díjnyertes képekből és a nyertes sorozatok válogatott képeiből csütörtökön Pécsen is nyílik majd egy szabadtéri kiállítás.
Bánkuti András azt is elmondta, hogy a pályázat honlapján az összes képet meg lehet tekinteni, valamint 2009-től fotósokra és témákra is lehet keresni. A kiállításban újítás, hogy a döntős sorozatok mellett egy QR-kódot is elhelyeztek, amelynek segítségével a sorozat összes képe megtekinthető.
A mesterséges intelligencia elterjedésével komoly kihívás előtt áll a fotós szakma is, de ez a válogatás is bizonyítja, hogy az MI nem tudja megverni a természetes intelligenciát – fogalmazott Szlukovényi Tamás, a zsűri elnöke az alkotók méltatásakor.
A közmédia fotóriporterei közül Illyés Tibor a Sport sorozat kategória első díját, a Sport egyedi kategória harmadik díját és a CEWE különdíját veheti majd át. A Sport egyedi kategóriában első helyezett Derencsényi István, a második Czeglédi Zsolt lett, Vasvári Tamás pedig a vármegyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díjat kapja meg. Vajda János a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategóriában a harmadik helyen végzett.
A legjobb Magyarországon készült hírképért járó Escher Károly-díjat Veres Viktor (HVG/hvg.hu) nyerte, a legjobb hosszú távú projektért járó Móricz-Sabján Simon-díjat Bődey János (Telex) kapja, a Spar Magyarország fenntarthatósági díját Balázs Zsoltnak (szabadúszó) ítélte a zsűri, az Erste három különdíját Koncz Márton (Mediaworks), Kaszás Tamás (Index) és Kállai Márton (szabadúszó) veheti majd át. Szajki Bálint (24.hu) a legjobb portfolióért járó Munkácsi Marton-díjat és a legjobb 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat is kiérdemelte.
Hír- és eseményfotó kategóriában Veres Viktor, Képriport kategóriában Mohos Márton, míg Mindennapi élet egyedi kategóriában Bankó Gábor (444), a sorozatok közt pedig Szajki Bálint munkáját díjazza első helyezéssel a zsűri. Az Emberábrázolás-portré egyedi kategóriában első helyezett lett Kovács G. Attila (szabadúszó), a sorozatok között pedig Kovács Bea, a Művészet egyedi képek kategóriában Polyák Attila (Mediaworks), a sorozatok közt Szajki Bálint lett a kategóriák győztese, míg a Természet és tudomány kategória egyedi képei közül Ambrus Tímea (szabadúszó), a sorozatok között Máté Bence (szabadúszó) fotói nyertek.
A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategóriában legjobb Melegh Noémi Napsugár (Telex) lett, a sorozatok között Bankó Gábor képei nyertek, a Streetfotó egyedi és sorozat képei között Bedynski Krisztiánt (szabadúszó) és Kelemen Sándort (szabadúszó) választotta első helyezettnek a zsűri.
A díjátadót és a kiállítás megnyitóját kedden este tartják.
Képek: MÚOSZ hivatalos Facebook oldala (Borítókép: Mohos Márton Egy kép)