bezár
 

színház

2025. 05. 30.
A Pécsi Nyári Színház előadásai
Öt produkció és hét előadás várja a nézőket
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt produkciót - egyet három alkalommal - tekinthet meg a Pécsi Nyári Színház közönsége július 10. és 28. között – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Pécsi Balett közleményében azt írták, hogy már zajlik a jegyértékesítés az idén premierrel induló Pécsi Nyári Színház előadásaira.

Elsőként július 10-én Szente Vajk Aranylakodalom című vígjátékát mutatja be a Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Vidákovics Szláven rendezésében. A kaposvári és a helyi társulat koprodukciójában megvalósuló darabot július 11-én és 13-án is előadják a főbb szerepekben Kis Domonkos Márkkal és Sarkadi Kiss Jánossal.

A Nicsak, ki lakik itt?! című bohózattal július 15-én a Bánfalvy Stúdió érkezik Pécsre Horváth Csaba rendezésében, Varga Iza, Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee és Sándor Péter szereplésével.

Július 22-én egy pikáns francia vígjátékkal várja felnőtt közönséget a Pomax Kult Produkció A Férjek a slamasztikában, avagy ártatlanok? című darabot Várkonyi András rendezi, abban a rendező mellett olyan jól ismert művészek működnek közre, mint Borbáth Ottília, Szőke Zoltán, Ábrahám Edit.

A L’art pour l’art Légitársaság Fölszáradt a páva című produkcióját július 26-án tűzik műsorra, míg két nappal később a Pesti Művész Színház egy népszerű francia filmvígjáték színpadi adaptációjával zárja a Pécsi Nyári Színház előadásainak sorát. E társulat Márton András rendezésében a Kellemes húsvéti ünnepeket! című vígjátékot mutatja be Egyházi Géza, Fogarassy Bernadett és Czető Fritz Éva főszereplésével.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a pécsi önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvény meghirdetett előadásairól bővebb tájékoztatás olvasható a Pécsi Nyári Színház Facebook-oldalán, valamint a www.pecsinyariszinhaz.hu-n, ahol jegyvásárlásra is van lehetőség – olvasható a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
színház

Tarnóczi Jakab Rekviem című darabja a Katona József Színázban
Interjú Czeizel Gábor rendezővel

Más művészeti ágakról

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Christopher Nolan: Odüsszeia
irodalom

Saba Sams Trutyi című regényéről
Retrospektív: Jan Vardøen: Det norske hus


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés