bezár
 

zene

2009. 10. 21.
"Lehalkított" templomok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csendre kötelezett két londoni templomot a helyi önkormányzat, mivel a környéken lakók jó ideje panaszkodtak a vasárnapi istentiszteletek túlzott hangerejére.

prae.hu

A BBC hírszolgálatának (www.bbc.co.uk) jelentése szerint egy kenningtoni és egy walthamstow-i templom ellen indult eljárás, miután a "baráti hangú" egyezkedések kudarcba fulladtak.

A két templomra hosszú ideje panaszkodtak a környékbeliek, ezért a helyi hatóságok végül jogi útra terelték a dolgot az istentiszteletek lecsöndesítésére.

A walthamstow-i Immanuel Nemzetközi Keresztény Központ csendháborításának ügyében eljáró önkormányzat 20 ezer fontos (közel hatmillió forint) pénzbüntetést helyezett kilátásba, ha a határozatát megszegik.

Az Immanuel lelkésze szerint az október 8-án hatályba lépett rendelkezés óta 50-150 hívővel lett szegényebb a vasárnapi istentisztelet, elsősorban a fiatalok hagyták ott a templomot, mert száműzniük kellett a dobokat, a billentyűs hangszereket és le kellett csöndesíteni a kórust.
A templomot képviselő Keresztény Jogi Központ illetékese "elszomorítónak" és "zsarnokinak" nevezte az ügy rendezését.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
A Bohemian Betyars új albumáról
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az FSA első két napja a Szigeten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés