bezár
 

zene

2025. 10. 15.
Verdi Aidáját kétszer is előadják Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kesselyák Gergely vezényletével és Aczél András rendezésében félig szcenizált formában adja elő Verdi Aidáját a Pannon Filharmonikusok zenekar október 18-án és 19-én a pécsi Kodály Központban – tájékoztatta az együttes kedden az MTI-t.

A zenekar közleményében jelezték, hogy a Kesselyák Gergely által életre hívott és dirigált három felvonásos mű minden idők egyik legnagyobb szabású operája, melynek előadására a tavalyi Turandot nagy sikere inspirálta a zenekart és vezető karmesterét.

prae.hu

Kesselyák Gergelynek azért esett a választása Verdi Aidájára, mert az a szerző középső korszakának legérettebb alkotása, összegződik benne addigi tudásának legjava, s Verdit pályája csúcsán érte a felkérés az Aida megírására.

A címszerepben Boross Csilla szopránt, a nemzetközi operaszínpadokon is ismert magyar operaénekest köszöntheti majd a publikum olyan neves előadók társaságában, mint a Hannoveri Állami Operaház mezzoszopránja Ruzana Grigorian (Amneris), a New York-i Metropolitan rendszeres fellépője Matthew Plenk (Radames), valamint Burak Bilgili (Ramfis) basszbariton, az első török operaénekes, aki világszerte fellép a legnevesebb operaházak színpadán.

Az előadásban fellépő magyar operaénekesek ‒ Kovács István (Király) és Molnár Levente (Amonasro), Busa Gabriella (Papnő) és Varga Donát (Hírnök) – mellett a Somos János Csaba karigazgató által vezetett Nemzeti Énekkar is közreműködik majd.

A koncertekről további részletek a www.pfz.hu oldalon olvashatók.

A fotó forrása: A Pannon Filharmonikusok Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
építészet

Beszélgetés Mátrai Péterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés