bezár
 

film

2025. 11. 07.
Díjnyertes rövidekkel érkezik a 8. Blue Danube Filmfesztivál
2025. november 22–30., Bécs, Pozsony, Győr, Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Blue Danube Filmfesztivál 8. alkalommal nyitja meg kapuit. Idén három országban – Ausztria, Magyarország és Szlovákia – várja a közönséget 2025. november 22. és 30. között. Ez az év rekord számú nevezést hozott a fesztiválnak, összesen 1808 alkotás érkezett 91 országból, amelyből a legkiemelkedőbbek kerültek a programba.  

A válogatásban 67 rövidfilm lesz látható 31 országból, 6 kategóriában: kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, animációk, kísérleti művek, 5 percnél rövidebb alkotások és diákfilmek. Kiemelkedő, hogy számos alkotás volt már bemutatva a Cannes-i, berlini és egyéb nagyobb fesztiválokon, valamint 8 Európa-filmdíjra jelölt film is bemutatásra kerül, így garantáltan a legizgalmasabb alkotásokkal találkozhatnak a nézők.

Az idei év különlegessége, hogy első ízben láthatják a résztvevők Magyarországon a Cannes-ban bemutatott The Loneliness of Lizards című portugál rövidfilmet Ines Nunes rendezésében, valamint a német Kim Lea Sakka által rendezett Immaculata című alkotást is.

Emellett 14 magyar film várja a közönséget, köztük a Berlinalén szerepelt Ladányi Jancsó Jákob Élő Kövek, valamint Balogh Mirjána animációs kisfilmje, a Bárcsak Fül lennél. Az idei fesztiválon első alkalommal szerepel a diákfilmes kategória, ahol 470 nevezett mű közül kerül bemutatásra több film is.

Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek
A fesztivál programját a nézők a nyitónapokon Bécsben, az Amerlinghausban élvezhetik, majd november 26-án Pozsonyban a Liszt Intézetben, Győrben a Rómer Házban folytatódnak a vetítések. A teljes versenyprogram november 27. és 30. között Budapesten, a Kettőspont Színházban kerülnek bemutatásra, ahol minden esemény ingyenesen látogatható – így mindenki számára elérhetővé teszik a kortárs rövidfilmek világát.

A vetítések után lehetőség nyílik az alkotókkal és vendégekkel való beszélgetésekre is, hogy még mélyebben belemerülhessenek a bemutatott filmek titkaiba. További részletek és program a weboldalon, valamint a fesztivál Facebook-oldalán érhetők el.

Fotók: Blue Danube Filmfesztivál

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
Reisz Gábor: Földszint
Pawel Pawlikowski: Apaföld
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés