bezár
 

film

2025. 11. 11.
Verzió Filmfesztivál 2025: Indiából és Norvégiából is érkezik vendég
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bipuljit Basu indiai és Vibeke Lokkeberg norvég alkotó is vendége lesz a 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválnak, amely kedden veszi kezdetét a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában.

A szervezők közleménye szerint a november 19-ig tartó fesztiválon 60 film, 90 vetítés és 29 közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. A fővárosi programokkal párhuzamosan országszerte hét további városban rendezik meg a fesztivált.

A Verzió idei szlogenje, az Együtt létezünk, közös gondolkodásra hív: hogyan maradhatunk emberségesek a világ törései, konfliktusai és kihívásai közepette?

A fesztiválon idén is több alkotóval és filmes szakemberrel találkozhat a közönség. Indiából érkezik a Bordélyból a rivaldafénybe rendezője, Bipuljit Basu, akinek filmje Kolkata piroslámpás negyedében egy szexmunkásokból létrejött önképző filmes közösségről szól. A fesztiválra érkezik a Hosszú az út a rendezői székig című dokumentumfilm alkotója, a norvég filmes ikon Vibeke Lokkeberg is, aki filmjében öt évtized távlatából beszél a női rendezők helyzetéről a férfiak uralta filmes iparágban.

A fesztivál idei filmjei érzékeny és sokszínű témákat dolgoznak fel a háború sújtotta Ukrajnától, Gázától, és Iraktól kezdve az itthon is aktuális társadalmi kérdésekig, mint a nemi egyenlőtlenség, a klímaválság és a gyermekvédelem.

A Verzió idei programjában láthatja először a magyar közönség Gar O'Rourke Szanatórium című alkotását, amelyet Írország a jövő évi Oscar-díjra nevezett. A film a dél-ukrajnai Odessza közelében található Kuyalnik Szanatóriumot mutatja be. A szanatórium vendégei frissítő iszapkezeléseken és szokatlan elektrosokk-terápiákon vesznek részt, miközben – a háború árnyékában – szerelemre, gyógyulásra és boldogságra vágynak.

Idén három versenyszekcióban négy díjat oszt ki négy nemzetközi zsűri. A nyertesek 1000 euró pénzdíjban részesülnek. A kategóriák győzteseit és a közönségdíjas alkotást a Verzió zárónapján hirdetik ki.

A Verzió online is elérhető lesz november 20. és 30. között, az idei programból 36 filmet lehet majd megtekinteni.

Fotó: a Verzio International Human Rights Documentary Film Festival Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Reisz Gábor: Földszint
20 éves visszatekintés
Nemes László Árva című filmjéről
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés