bezár
 

színház

2025. 11. 12.
Felolvasószínház a Merlinben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény István Színház a Merlinben. Az Eurodram hálózat által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket a társulat színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.

Első alkalommal november 16-án, vasárnap 15 órától Tim Foley Sodródás című művét Bagi Orsolya fordításában Borsi-Balogh Máté és Kövesi Zsombor olvassa fel Szép András zenei kíséretében, Gardenö Klaudia rendezésében – áll a színház a prae.hu-hoz kedden eljuttatott közleményében.

Ezt követően november 23-án 15 órától Mihail Durnyenkov A győzelem napja című művét láthatják az érdeklődők. Hetényi Zsuzsa fordítását Szandtner Anna, Hajduk Károly, Novkov Máté, Máthé Zsolt, Patkós Márton, Vajda Milán és Znamenák István olvassa fel Benkó Bence rendezésében.

November 30-án 15 órától Antonio C. Guijosa Csak egy méter távolság című művével ér véget a felolvasószínházi sorozat. Jankovics Katalin fordítását Hámori Gabriella, Szandtner Anna, Szaplonczay Mária, Terhes Sándor és Vajda Milán adja elő, a produkció rendezője Szentenczki Zita.

Az Eurodram hálózat által kezdeményezett eseménysorozat célja, hogy elősegítse kortárs színművek más nyelvekre fordítását, és eljuttassa a fordításokat a színházi szakmához és a közönséghez – áll a közleményben. Az Eurodram drámafordítási hálózat munkájában mintegy harminc különböző nyelvet képviselő bizottság vesz részt Európában. A magyar bizottság tagja többek között Bíró Kriszta, az Örkény Színház színésze, valamint Dohy Balázs is, aki az Anyegin és Az orosz barát rendezésével kötődik a színházhoz.

Fotó: Horváth Judit / az Örkény István Színház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Tasnádi István Egyéletem – Csákányi Eszter stand-up estje

Más művészeti ágakról

irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról
A 2026-os FISZ-tábor 1. napjáról
irodalom

Saba Sams Trutyi című regényéről
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés