art&design
Jankovics Marcell befejezetlen Biblia című filmje áll annak a kiállításnak a középpontjában, amely csütörtökön nyílik Budapesten, a Pannónia Stúdióban tájékoztat a Sisyphus Jankovics Marcell Alapítvány.
A kiállítás központi eleme a Biblia című, 24 perces animációs film, amelyet térbeli installáción vetítenek a látogatóknak. Emellett jelenet- és vázlatrajzok, valamint az alkotó díjai és könyvei is láthatók lesznek. A tárlat annak a Vatikánban is bemutatott kiállításnak egy részét emeli át Budapestre, amely Hit, remény és rajzfilm címmel korábban Rómában, majd Székesfehérváron és Székelyudvarhelyen volt látható.
A szervezők szerint a kiállítás „hazaérkezik”, hiszen Jankovics Marcell a Pannónia Filmstúdióban vált nemzetközileg elismert rendezővé, és itt készült utolsó filmje, a Toldi is.
Jankovics Marcell a nyolcvanas évek elején kezdte el a Biblia animációs feldolgozását. Az első epizód, a Teremtés egy kanadai magyar mecénás támogatásával készült el, további részek tervei azonban végül nem valósultak meg. Az ingyenesen látogatható tárlat október 21-ig, az alkotó születésnapjáig várja az érdeklődőket.



