bezár
 

zene

2026. 08. 04.
Bluegrass-fesztivál Abaligeten
Nemzetközi és hazai előadókkal augusztus 7-től
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál a Magyar Bluegrass Zenei Egyesület szervezésében valósul meg Abaligeten. Péntektől három napon át a műfaj magyarországi és néhány külföldi együttese lép majd fel.

A szervezők közleménye szerint az ingyenesen látogatható fesztivál nyitónapján a Miskolci Bluegrass Band Family kivételével jobbára helyi zenekarok lépnek fel. Szombaton visszatér két régi kedvenc, a Hungarikum Együttes és a Seamróg Tatai Ír Zenekar, továbbá a két házigazda, a Poa Pratensis Bluegrass Band(a), valamint az Önként és Dalolva Társulat, míg a Toast & Jam Blues Banddal új fellépőt köszönthetnek a rendezvény visszatérő látogatói. Másodszorra játszik Abaligeten a közkedvelt Quart Time Lovers, a szlovák Grass Device zárja a napot.

Vasárnap 11 órakor igeliturgia várja a látogatókat az abaligeti Bűnbánó Szent Mária Magdolna-templomban, hagyományosan a Hungarikum Együttes zenei szolgálatával, majd a zárónap fellépője Petruska énekes-dalszerző lesz.

Péntek és szombat este, a hivatalos program után kezdődik a fesztivál igazi különlegessége: a szabad bluegrass jam, ahová bárki csatlakozhat akusztikus hangszerrel.

A bluegrass névadója egy nálunk is jól ismert növény, a réti perje, azaz kékfű (Poa pratensis). Az amerikai stílus Bill Monroe mandolinvirtuóz révén erről kapta elnevezését, miután államának, Kentuckynak a jelképét válaszotta zenekara nevéül.

A részletes program a fesztivál Facebook-eseményoldalán olvasható.

Fotó: Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés