zene
Szeptemberben jelenik meg a StEFREM új albuma, az Égrekiáltó, amely paradigmaváltást jelent a nemzetközileg is elismert vokális együttes történetében. A formáció tagjai most először kizárólag saját szerzeményeikkel állnak a közönség elé: az új lemez egyszerre személyes vallomás, közösségi alkotás és egy generációváltás zenei lenyomata. Az Égrekiáltó szeptember 10-én, a Magyar Zene Házában szólal meg először teljes egészében – közölte az együttes a prae.hu művészeti portállal.
Egy kárpátaljai padláson megtalált, százéves görögkatolikus liturgia dallamaitól a Budapest Park színpadáig, a bizánci zenétől a Platon Karataev dalainak elemi erejű megszólaltatásáig hosszú utat járt be a StEFREM. A korábban Szent Efrém Férfikarként ismert együttes közel negyed évszázados történetének most új fejezete kezdődik – ennek első és talán legfontosabb lenyomata az Égrekiáltó című album.
Az új lemez több szempontból is fordulópont. A StEFREM történetében először minden tag szerzőként is részt vett az anyag létrehozásában: Az eredeti dallamok mellett javarészt saját szövegek alkotják a lemez anyagát, így az Égrekiáltó az együttes eddigi legszemélyesebb és legorganikusabb munkája.
A dalok a jelen emberének kérdéseiből, kétségeiből és tapasztalataiból indulnak ki. A darabok a mindennapjaink és világunk kevésbé szívderítő alaphangulatát tükrözik, ugyanakkor az „égrekiáltásban” a kétségek mellett a remény hangjai is visszacsengenek. Az album 2026. szeptember 4-én jelenik meg a Spotify, az Apple Music, a Deezer és minden ismert streaming szolgáltató felületén.
Az Égrekiáltó megszületése egy mélyebb művészeti átalakulás része. A StEFREM története ugyanis egyben generáció- és családtörténet is. Az alapító Bubnó Tamás által létrehozott, erős művészeti és szellemi örökségből mára egy új alkotói modell bontakozik ki. A korábban markánsan egy művészeti vezető köré szerveződő formációban egyre nagyobb hangsúlyt kap a közösségi alkotás: a tagok nemcsak előadói, hanem szerzői és alakítói is annak a világnak, amelyet StEFREMnek nevezünk.
A vezetést Bubnó Lőrinc vette át édesapjától, a generációváltással pedig olyan kérdések kerültek az együttes gondolkodásának középpontjába, amelyek túlmutatnak a zenén. Hogyan lehet megőrizni egy örökséget anélkül, hogy pusztán megismételnénk? Hogyan válhatnak az örökösök alkotótársakká? És mit jelent ma a szakralitás egy olyan generáció számára, amely egészen más világban keresi a válaszait, mint elődei?
A StEFREM nem szakít szakrális és kulturális gyökereivel, hanem új nézőpontból közelít hozzájuk. Az egyházi és liturgikus hagyományból kiinduló zenei gondolkodás egyre személyesebb és önreflektívebb igazságkereséssel találkozik. Ennek a nyitásnak fontos állomásai voltak az elmúlt évek műfajokon átívelő együttműködései is, többek között a Platon Karataevvel és Дeva-val.
A zenei megújulással párhuzamosan a StEFREM teljes vizuális identitása is átalakul. Az új arculat ugyanazt a kettősséget hordozza, mint az Égrekiáltó: reflektál a múltra, miközben egyértelműen a jövő felé mutat. Tradíció és kortárs kultúra, szakralitás és személyesség, örökség és önállósodás nem egymást kizáró pólusokként, hanem egymással párbeszédben jelennek meg.
Az új korszak első látványos megjelenése 2026. szeptember 10-én a Magyar Zene Házában lesz, ahol az Égrekiáltó teljes anyaga először hangzik el élőben, amit megelőz az anyag megjelenése szeptember 4-én minden streaming felületen.
Fotókredit: Wanda Martin



