zene
Kortárs zeneszerzők kortárs költők verseire írt művei szólalnak meg az Új sanzonok 2003 című lemezbemutató eseményen pénteken a Budapest Music Centerben.
A lemezbemutató eseményen lesznek élő produkciók, bejátszások és beszélgetések is. Az album anyaga 2003-ban született. Rimóczi István volt az ötletgazda, aki kortárs költőket és kortárs zeneszerzőket hozott össze, hogy írjanak újféle sanzonokat, amelyeket színészek fognak énekelni. Ebből a Bárka Színházban született előadás Czajlik József rendezésében, 14 tagú kamarazenekar közreműködésével. Albumot is szerettek volna kiadni, amely végül csak most vált lehetővé.
Nagyon sokszínűek a zeneszerzők, mind színházközeliek, több generációt képviselnek, tehát a dalok műfajban nagyon-nagyon sokfélék lettek – emelte ki Gryllus Samu, példaként említve Várkonyi Mátyást, Kiss Ferencet, aki inkább a népzenéből jön, valamint Fekete Gyulát, aki jelenleg a Zeneakadémia zeneszerzés tanszékvezetője.
Ennek megfelelően a költők is sokszínűek, olyannyira, hogy 2026-ban nem is lehetne őket összetársítani – vélekedett Gryllus Samu, aki Orbán János Dénest és Parti Nagy Lajost hozta fel példaként.
A lemezbemutató est megemlékezés is egyben, hiszen a szerzők közül többen nem élnek már: rájuk emlékezve kilenc dal fog megszólalni.
Gryllus Samu azt is elmondta, hogy az eredeti műsorban szereplő két alkotás, amelyet Melis László Petri György és Sajó László verseire komponált, a zeneszerző jogutódjának beleegyezése hiányában a lemezre nem kerülhetett rá.
A pénteki eseményen közreműködik Rimóczi István, Menszátor-Héresz Attila és Varga Gabriella színészek (ének), David Yengibarian (harmonika), Nagy János (zongora) és Gryllus Samu (basszusgitár). A belépés díjtalan, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Az albumon Borbély Szilárd, Darvas Ferenc, Faragó Béla, Fekete Gyula, Gryllus Samu, Gyöngyösi Levente, Háy János, Kemény István, Király Levente, Kiss Ferenc, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Márkos Albert, Monori András, Nádasdy Ádám, Nagy János, Orbán János Dénes, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Podmaniczky Szilárd, Sáry Bánk, Szilágyi Ákos, Szőcs Géza, Térey János, Tolnai Ottó, Tóth Krisztina, Várady Szabolcs, Varga Judit, Várkonyi Mátyás, Weber Kristóf, David Yengibarjan és Zalán Tibor műve szerepel.
A dalokat Csányi Sándor, Hevér Gábor, Jordán Adél, Kardos Róbert, Menszátor-Héresz Attila, Némedi Árpád, Rimóczi István, Spolarics Andrea, Thuróczy Szabolcs és Varga Gabriella adta elő.



