art&design
Az elmúlt harminc évben mások mellett az Anima Sound Systemnek, az Amber Smith-nek és a Heaven Street Sevennek készített lemezborító-munkáit állítja ki José Simon a fővárosi Bäse – Creative Clubhouse-ban. A kiállítás csütörtök esti megnyitóján egyszeri alkalomként újra fellép a Budapest Fanzine.
A 30 Years Wasted on Hungarian Pop Culture (30 elpazarolt év a magyar popkultúrában) című, csütörtökön nyíló tárlat a tervezőgrafikus-művész 1996 és 2026 közötti munkásságát bemutató kiállítássorozat első része, és számos vázlatot, eredeti tervet, festményt, fotót sorakoztat fel az elkészült borítók mellett.
José Simon (Tábori-Simon József)1999-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafikus szakán, diplomamunkája az akkori zenekara, a Budapest Fanzine számára tervezett lemezborító és a hozzá kapcsolódó munka volt. Ez a lemez végül nem jelent meg hivatalosan, s José Simon még abban az évben abba is hagytaa a zenélést, azonban nem sokkal később alapító tagja lett a Grotesque Grafikai Stúdiónak, amely lemezborítókat is tervezett.
A Budapest Fanzine-ben együtt játszott Poniklo Imrével, így nem meglepő, hogy az énekes-dalszerző által életre hívott, később Nyugat-Európában is ismertté vált alternatív csapat, az Amber Smith egyik első kiadványának művészeti tervezésére José Simont kérték fel. Ez volt az Olcsó című anyag, még a 2000-es évek elején jött a Nincs szükség ránk, majd az Amber Smith többi megjelenése.
José Simon más területeken is az összművészeti produkciókat szereti, vagyis ha egy céges arculat kialakításakor együtt dolgozhat egy építésszel, egy tévés munkánál egy stylisttal, egy rendezővel.
A Grotesque-kel a kezdetekkor időnként szokatlan módszerekhez nyúltak, hogy munkákhoz jussanak, például hirdetést adtak fel a Wanted zenei magazinban azzal, hogy ingyen megtervezik bármely, szűkös anyagi lehetőségekkel rendelkező együttes kiadványát, amennyiben tetszik nekik a zenéjük. Nem sokkal később özönlöttek hozzájuk a demók, melyekből további munkák születtek, például a Persona Non Grata alternatív punkzenekar lemeze. A 2000-es években a stúdióval mások mellett olyan további előadók megjelenéseit tervezték, mint az Anima Sound System (Elég volt!, Aquanistan), vagy a Heaven Street Seven (Tudom, hogy szeretsz titokban).
José Simon nagy kiadóknak keveset dolgozott, inkább az underground közegben mozgott. Amikor a Magneoton számára a TNT lemezborítóját kellett volna elkészítenie, José Simon úgy érezte, hogy "az nem jelent kihívást számára".
A tervezőgrafikus-művész megjegyezte, hogy grafikusként szívfájdalom volt számára, amikor a vinylek a kilencvenes években kimentek a divatból, és minden a digitalizáció felé mozdult. Hozzátette: a bakelit azóta visszatért, de a digitális megjelenéshez készített borítók csak a képernyőkön jelennek meg. José Simon lemezborítóinak fontos eleme a vizuális mondanivaló részeként a szöveg, a különböző betűtípusok használata. "Vonzódom a tipográfiához, magam is terveztem betűtípusokat. Az Amber Smith legutóbbi, 2024-es kiadványán, a Once Upon A Time vinyljének borítóján látható grafikai jelbe is elrejtettem betűket, a cím négy kezdőbetűjét".
A Simon Says néven saját grafikai stúdiót vezető tervezőgrafikus éveken át volt tervezője a Design Hét arculatának, és részt vett a Magyar Zene Háza arculattervezésében is. José Simon a jövőben is tervez majd kiállítani.
Fotó: MTI/Lakatos Péter



