A hangul, a koreai ábécé betűi nemcsak olvashatók: Kang Gurjong (Kang Goo-Ryong) szerint hangot, mozdulatot és testi emlékezetet is őriznek. A Szöulban élő grafikus kiállításán ezért nem egyszerűen tipográfiai munkák kerülnek a falra: az egyik installáción például végig is lehet sétálni. A kiállítás azt vizsgálja, hogy mi marad egy betűből, ha egy pillanatra elfelejtjük elolvasni.

A tárlaton a kínai írásjegyek és a latin ábécé is megjelenik, és a művész foglalkozik azzal is, hogy mi történik, amikor különböző írásrendszerek kerülnek egymás mellé. A kiállítás azt vizsgálja, miért kezdtünk egyáltalán jeleket készíteni a hangokból, és hogyan lett néhány vonalból olyan rendszer, amellyel emlékeket, gondolatokat vagy akár több száz évvel korábban élt emberek tapasztalatait is tovább lehet adni.

A művész szerint a betű nem egyszerű grafikai elem, egyetlen vonásban hang, gesztus, mozgás és hosszú kulturális emlékezet sűrűsödhet össze. Naponta több ezer betűt látunk, üzenetekben, táblákon, könyvekben vagy a telefonunk kijelzőjén szinte azonnal jelentést keresünk bennük. A művész viszont azt kérdezi: mi történik, ha a betűt nem olvassuk el rögtön? Mi van, ha előbb formaként, mozdulatként vagy egy hang lenyomataként gondolunk rá? Ebből a kérdésből indul ki a dél-koreai grafikus november 27-ig látható önálló kiállítása.

Kang Gurjong munkáiban régóta keveredik a tipográfia és a kép, a koreai és a latin betű, illetve az a gondolat, hogy a megszokott írásjelekből hogyan lehet valami váratlant létrehozni. A kiállítás középpontjában a hangul, a koreai írásrendszer áll, amelynek története jól illik a művész gondolatmenetéhez, mert a hangul alapbetűinek formája eleve kapcsolatban áll a hangképzéssel.

Az alapvető mássalhangzók közül több a beszédszervek helyzetét vagy mozgását idézi. A magánhangzók alapformái pedig az ég, a föld és az ember filozófiai hármasságából indultak ki. A művész megpróbál visszamenni a betűk előtti pillanathoz: oda, ahol még nincs írás, csak levegő, hangrés, összezáródó ajak vagy a szájpadláshoz érő nyelv. A kiállítás egyik sorozatában ezért az egyes mássalhangzókat testi történésekként értelmezi újra. Az ismert karakterek egy mozdulat vagy fizikai érzet képévé válnak.

A tárlat legnagyobb munkája, a Hangul-folyosó egy körülbelül öt méter hosszú, élénkvörös fóliából készült installáció, amely a padlón fut végig. Egyetlen összefüggő rendszerbe kapcsolja a hangul mássalhangzóit és magánhangzóit, mintha a karakterekből ágak, utak vagy egy hálózat nőne ki.

A látogató beleléphet, és végighaladhat a művön. Miközben végigmegy az installáción, az írás egy pillanatra megszűnik sík felület lenni, és térré válik.