bezár
 

art&design

2026. 09. 25.
MKE hallgatói munkák a művészetért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
MKE hallgatói munkák a művészetért Három budapesti eseményen mutatkozhatnak be a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) hallgatói; az MKE jumpSTART elnevezésű programsorozatában több mint 120 alkotás lesz látható és megvásárolható.

A több mint 300 beérkezett hallgatói munkából szakmai zsűri választotta ki azt a több mint 120 alkotást, amelyek idén a Godot Art Expón, az Art Market Budapesten és az MKE Hallgatói Aukcióján lesznek láthatók és megvásárolhatók.

prae.hu

A jumpSTART egyik különlegessége, hogy a művek értékesítéséből származó bevétel teljes egészében az MKE hallgatóit szolgálja. A bevétel fele közvetlenül az alkotóhoz kerül, míg a másik felét az egyetem szociális alapjába helyezik. Ebből rászorultsági alapon azok a hallgatók kaphatnak támogatást, akiknek nehézséget jelent tanulmányaik finanszírozása.

A programsorozat első állomása a Godot Art Expo, ahol október 6. és 18. között külön szekcióban mutatkoznak be az MKE hallgatóinak munkái. A jumpSTART ezt követően az Art Market Budapest nemzetközi kortárs művészeti vásáron folytatódik október 15. és 18. között az MTK Sportparkban, majd a Hallgatói Aukcióval zárul november 13-án az MKE Barcsay Termében. Az MKE jumpSTART programsorozata nemcsak bemutatkozási lehetőséget kínál a fiatal művészeknek, hanem alkalmat ad arra is, hogy megtapasztalják, hogyan működik a művészeti piac, milyen egy műalkotást valódi piaci környezetben bemutatni és értékesíteni.

A jumpSTART egyik fontos célja, hogy a fiatal alkotók már az egyetemi éveik alatt közvetlen kapcsolatba kerüljenek a művészetkedvelő közönséggel, a gyűjtőkkel.

"A jumpSTART sorozat több egyszerű kiállításnál vagy aukciónál: lehetőséget teremt a pályakezdő művészeknek arra, hogy kilépjenek az egyetem falai közül, találkozzanak a közönséggel és a művészeti piaccal, miközben az események a Képző közösségét is erősítik. Emellett amikor valaki a jumpSTART valamelyik eseményén megvásárol egy hallgatói alkotást, nemcsak egy fiatal művészt támogat, hanem az egész egyetemi művészközösséget építi" – idézte a közlemény Dóczi Gergelyt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Beszélgetés Mátrai Péterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés