bezár
 

irodalom

2026. 09. 27.
Megjelenik Nádas Péter posztumusz verseskötete
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelenik Nádas Péter posztumusz verseskötete Középre zárva címmel jelenik meg Nádas Péter posztumusz verseskötete október 10-én az Okapi Press gondozásában.

"Ez a könyv szinte napra pontosan egy évvel azután jelenik meg, hogy megbeszéltük: legyen. Akkor mindössze annyi volt biztos, hogy Nádas Péter versként publikált, felszabadítóan friss, sodró erejű "rövid" szövegeiből egy nagyszerű kötetet lehetne összeállítani" – írta Simon Márton költő, az Okapi Press alapítója a kiadó honlapján.

prae.hu

Két nagyobb időszakban készültek a Középre zárva című kötetbe került szövegek, a legelső 2005-ből származik, a legfrissebb idei. A 2020-as évek elejéről származik talán az anyag egyharmada, a 2010-es évek első feléből a kétharmada – olvasható a Telex.hu pénteki cikkében, amely kitér arra is, hogy a témákat tekintve a verseskötet hasonlóan működik, mint Nádas esszékötetei.

Ismerős kulcsszavak kerülnek elő benne, úgy mint szabadság, hiány, szabad akarat, katasztrófa, fordítás, nyelv, fény, földigiliszták, Polcz Alaine és Esterházy Péter, Herta Müller és Oskar Pastior, Széchenyi István és Petőfi Sándor, vörösiszap és felelősség.

Simon Márton felhívta a figyelmet a Hol fellelhető című versre, amely "fontos szöveg, fontos vers, a kötet csúcsa. Óriási élmény volt először olvasni". Felidézte azt is, hogy 2019-ben ismerkedett meg Nádassal személyesen, akkori közös kiadójuk, a Jelenkor szerzővacsoráján. Ezt követően leveleztek, magánügyekben és szakmai dolgokról vegyesen, majd "a születésnapja után váltottunk néhány levelet tavaly október végén, ott vetettem fel neki, hogy ha megfordulna a fejében egy verseskötet kiadása az ide vágó szövegeiből, mi az Okapi Pressnél boldogan megjelentetjük."

Nádas és Simon végül 2026-os megjelenésben maradtak, amit úgy pontosítottak, hogy idén őszre készüljön el a kötet. Az író már nyár elején dolgozni kezdett az összeállításon, a kiadóvezető július 2-án kapta meg a szerkesztésre kész kéziratot, amelynek Nádas Péter kérésére Orosz Anett lett a szerkesztője.

Esszéisztikus és személyes, sokszor a legjobb értelemben véve csapongó, nyelvileg is borzasztóan izgalmas szövegek, amik mögött egy párját ritkító szellem dolgozik – jellemezte a kötetet Simon Márton.

Fotó: Nádas Péter Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés