bezár
 

zene

2026. 11. 02.
Szellemidézés címmel adott ki dalt az AWS
A zenekar november 14-én jubileumi koncerttel ünnepli húszéves fennállását a Budapest Sportarénában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelent az AWS Szellemidézés című dala, a zenekar 2021-ben elhunyt énekesével, Siklósi Örssel készült utolsó, eddig kiadatlan felvétel. A szerzemény Schiszler Soma basszusgitáros személyes veszteségét dolgozza fel.

A dalt 2020. június 1-jén rögzítették, amikor az AWS tagjai következő nagylemezük demófelvételein dolgoztak. A tervezett album azonban Siklósi Örs halála miatt már nem készülhetett el eredeti formájában.

Az énekes halálakor három olyan dal maradt hátra, amelyek énekfelvételei már elkészültek, így a zenekar utólag be tudta fejezni őket. Elsőként az Emlékszem jelent meg, majd ezt követte az Útvesztő. A most kiadott harmadik dal, a Szellemidézés Schiszler Somáról szól, aki tragikusan fiatalon veszítette el édesanyját.

„Amikor Örs ezeket a szövegeket írta, még nem tudott a betegségéről. Amikor felénekelte őket, voltak már tünetei, de diagnózisa továbbra sem. A dalszövegek ismeretében ez számomra a mai napig egészen megdöbbentő. A Szellemidézéshez hosszú évekig nem nyúltunk hozzá, de mindig tudtuk, hogy egyszer be szeretnénk fejezni” – fogalmazott Brucker Bence, az AWS gitárosa.

A Szellemidézés címet Siklósi Örs adta, nem a zenekar választotta utólag. Az eredetileg Schiszler Soma veszteségéről írt szerzemény ma már a zenekar saját gyászát is felidézi.

Az AWS idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját: november 14-én eddigi legnagyobb önálló koncertjét adja a Papp László Budapest Sportarénában. Az est első részében újragondolt AWS-dalok hangzanak el, vonósokkal, vokalistákkal és további hangszerekkel kiegészülve. Ezt követően metálkoncerttel, hosszú műsorral és vendégekkel készülnek.

A koncertet a Mudfield nyitja, a vendégek között Paksi Endre, az Ossian énekese is feltűnik.

Kép forrása: Broadway Event, Bodnár Dávid / Rockstar Magazin

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.

Más művészeti ágakról

Titeket ki akar lóvá tenni?
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Alejandro González Iñárritu: Digger


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés