bezár
 

zene

2010. 02. 12.
Madonna miatt elköltöztettek malawi lakosokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közel kétszáz falulakó kényszerült otthona elhagyására a Madonna által finanszírozott lányiskola építése miatt.

prae.hu

A malawi fővároshoz, Lilongwéhez közeli település lakóit kárpótolták "házaikért, kertjeikért és gyümölcsfáikért" - mondta csütörtökön egy hatósági képviselő. A Madonna által finanszírozott alapítvány félmillió dollárral kártalanította az elköltöztetett lakosokat.

Az ott élők azonban még több pénzt akartak látni, és azzal fenyegetőztek, hogy gátolni fogják az építési munkálatokat. Végül azonban engedték átköltöztetni magukat közeli falvakba.

Madonna - aki két gyermeket fogadott örökbe a fekete-afrikai országból - tavaly ősszel ásta ki az első gödröt a majdani iskola területén. Az ötszáz, rendkívüli szegénységből érkező diáklányt befogadó intézmény a tervek szerint két év múlva készül el.

Az énekesnő más jótékony célú programokon keresztül is támogatja Malawit, ilyen például az AIDS-beteg kisgyerekek számára létrehozott otthon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Az FSA első két napja a Szigeten
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés