bezár
 

zene

2010. 02. 17.
Koop – Coup de Grâce 1997-2007
Március közepén megjelenik a svéd duó új lemeze
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Koop – Coup de Grâce 1997-2007 Idén úgy döntött a svéd duó, hogy ideje összegezni az eddig megjelenteket: Coup de Grâce 1997-2007 címmel érkezik március idusán egy best of válogatás, amin minden Koop-klasszikus megtalálható lesz majd.
A Koopot alkotó svéd kettős, Oscar Simonsson és Magnus Zingmark az elmúlt másfél évtizedben hatalmas rajongótáborra tett szert a jazz és swing rajongók körében. 1997 és 2007 között három, mára kultikussá vált nagylemezt adtak ki, ezeken minőségi huszonegyedik századi köntösbe öltöztetett jazz-pop számokat lehetett hallani, melyek Gene Krupa és Benny Goodman munkássága mellett egyaránt merítettek ihletett a kortárs acid jazzből és europopból is. A hallgató egyszerre lehetett ott az 1960-as évek New Yorkjának füstös kocsmáiban, Párizs késő esti ragyogásában és a brazil tengerpart napsütötte homokdűnéin, miközben a downtempo színtér legnevesebb énekesei (pl.: Yukimi Nagano, Ane Brun, Earl Zinger stb.) varázsolták el őket káprázatos hangjukkal és előadásmódjukkal.

Idén úgy döntött a duó, hogy ideje összegezni az eddig megjelenteket: Coup de Grâce 1997-2007 címmel érkezik március idusán egy best of válogatás, amin minden Koop-klasszikus megtalálható lesz majd. A számok még most, esetenként akár tíz év után is bizonyítják, hogy a szerzőpáros továbbra is vezető formációja a posztmodern jazz-popnak. A vidám és szomorú témák, édes és kesernyés hangulatok, lenyűgöző ritmusok és szívszaggató melódiák szerelmeseinek ez lesz életük legszebb tavasza – kezdésnek már kényeztethetik magukat egy koktéllal…

Számlista:

01. Koop Island Blues
02. Waltz For Koop
03. Come To Me
04. Forces... Darling
05. Summer Sun
06. Let’s Elope
07. Tonight
08. Strange Love
09. Glömd
10. Baby
11. I See A Different You

Videók:

Glömd
Summer Sun
Baby (Remix)
Koop Island Blues
I See A Different You
Strange Love
Come To Me

Linkek:

Koop a MySpace-en
Koop a Wikipedián
Koop a Discogs-on
Koop fotók

További információk:

Kiadó: !K7
Hazai forgalmazó: Neon Music
Megjelenés: 2010. március 15.
Ár: 3,290 Ft.
A kiadvány adatlapja

A kiadvány közvetlenül előrendelhető/megrendelhető a fenti linken, vagy az info@neonmusic.hu emailcímen keresztül!
 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés