bezár
 

zene

2010. 03. 03.
Barokk Fesztivál Kolozsvárott
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Angelo Manzotti olasz férfiszoprán lesz a sztárvendége a kolozsvári Barokk Fesztiválnak, amelyet március 9. és 11. között tartanak.

prae.hu

A kolozsvári Barokk Fesztivál ünnepélyes megnyitóját március 9-én a Szabók bástyájában rendezik meg. A szervezők tájékoztatása szerint a belépés díjtalan minden koncertre - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap.

A kolozsvári koncertsorozat műsorában szerepel romániai világi zene a barokk korból a Flauto Dolce Együttes tolmácsolásában, hallható ízelítő a szlovén zenei örökségből a Szent Mihály-templomban Milko Bizjak szlovén orgonaművész előadásában. A Bánffy-palotában Farinelli szórakoztató áriái hangzanak el az olaszországi Nova Academia Együttes előadásában.

A március 9. és 11. közötti kolozsvári fesztivál A barokk zene mint egyesítő erő a régi és új Európa között címet viselő programsorozat része. Az erdélyi városhoz hasonlóan barokk fesztivált szerveznek Olaszországban és Szlovéniában is. Az egy éven át tartó barokk koncertsorozat célja, hogy elősegítse az olaszországi, szlovéniai és romániai régizenei előadóművészek közötti együttműködést.

A programsorozat részeként vonóshangszer-készítő mesterkurzust is szerveznek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés