zene
2010. 04. 21.
Michael Jackson a Cirque du Soleil műsorán
A Beatles és Elvis után jövőre Michael Jackson számain alapuló turnét szervez a világhírű kanadai Cirque du Soleil társulata.
Az akrobata csoport kedden jelentette be, hogy a tavaly nyáron 50 esztendős korában elhunyt popsztár dalaira épített élő show-műsorral indul körutazásra 2011 késő őszén. A turné után a produkció Las Vegasban állapodik meg, ahol a tervek szerint 2012-től a kaszinókat üzemeltető MGM Mirage egy ezzel a műsorral megnyíló éjszakai mulatójában szórakoztatja majd a közönséget.
A társulat és a Jackson-hagyaték fele-fele alapon osztozik a költségeken és a bevételeken is. A hagyaték ugyanakkor külön részesül még a Jackson zenéje és más szellemi javai után járó jogdíjakból.
A néhai sztár édesanyja, Katherine közleményben fogalmazta meg, mennyire örül az egész Jackson család, hogy az énekesnek ezen a módon is emléket állítanak a cirkusz művészei.
Michael Jackson a Cirque du Soleil társulat nagy rajongója volt - idézte fel John Branca, a hagyaték egyik gondozója, megemlítve, hogy járt az énekessel a társulat előadásain.
A montreali cirkuszművészeknek jelenleg is fut egy műsora Las Vegasban, a Viva Elvis című produkció Elvis Presley számait dolgozta fel.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Más művészeti ágakról
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről