bezár
 

film

2010. 05. 03.
Harry Potter a Liberális Demokratákat támogatja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kampányvarázslat: Harry Potter, vagyis a varázslótanoncot alakító Daniel Radcliffe színész a brit Liberális Demokraták mellett tette le a garast hétfőn.

prae.hu

A közvélemény-kutatások második-harmadik helyén szereplő pártot támogatja a színész Colin Firth, Richard Dawkins tudós, a topmodell Kate Moss, valamint az emberjogi és környezetvédelmi aktivistaként ismert Bianca Jagger is.

A konzervatívok mellé állt viszont az Oscar-díjas Michael Caine, illetve Gary Barlow, a Take That együttes egyik tagja. A Munkáspárt ez alkalommal nem tudott illusztris névsort felvonultatni, de annyi biztos, hogy sok korábbi támogatója hagyta el a pártot, és állt a liberálisok mellé.

Radcliffe a maga részéről úgy fogalmazott, hogy a brit politika egyik napról a másikra megváltozhat, és hárompártivá válhat, ha az általa választott párt jó eredményt ér el. Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezére azt mondta: mindenki szívesen lát pártja oldalán, aki felismeri az esélyt Nagy-Britannia megváltoztatására.

A liberális párt "királycsináló" lehet a csütörtöki választások után, ha minden a terveik szerint alakul, még kormányra is kerülhet. Ez azonban koalíciós kormányzást feltételezne, amelynek nincs nagy hagyománya a szigetország politikájában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Más művészeti ágakról

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés