bezár
 

építészet

2010. 05. 19.
Alvar Aalto finn építész házai egy budapesti kiállításon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alvar Aalto házai - örök formák címmel kiállítást és szemináriumot tartanak a funkcionalizmus legjelentősebb, 1976-ban elhunyt finn építészének munkásságából a budapesti Néprajzi Múzeumban csütörtökön.

prae.hu

A kiállítás anyaga a közép-finnországi Jyväskylä Alvaro Aalto Múzeumának gyűjteményéből válogatott makettekből, fotókból és dokumentumokból áll össze, de a tárlat bemutatja az építész formatervezői munkásságát is, így bútorait, lámpatesteket, üvegterveit - mondta Szalmási Gabriella, a múzeum sajtóreferense az MTI-nek.
A tárlat Aalto munkásságából négy, az egyéni ötleteit leginkább kifejező otthont mutat be.

Az egyik Helsinki egyik negyedében, a Riihitie 20. alatti saját családi háza, amely egyben Aalto stúdiója és műhelye is volt. Az építész negyven évig, egészen haláláig ott élt. A második a Villa Mairea vidéki vendégház, amelyet Aalto a barátainak épített és 1939-ben készült el Noormarkkuban, Finnország nyugati részén a hegytetőn, fenyőerdővel körülvéve. Látható lesz az Aalto család nyaralója Muuratsalo szigeten, Jyväskylä közelében; ezt az építményét "kísérleti házként" tartja számon a szakirodalom a forma és az építőanyag - amely fa, kő, tégla - miatt.

A negyedik bemutatott ház pedig a Maison Louis Carré, amely a híres francia műgyűjtő megrendelésére készült Franciaországban, a Rambouillet-i erőd közelében, Párizstól 40 kilométerre délnyugatra. A szakma a modern építészet mesterdarabjának tartja a funkcionális házat, amely 1963-ban készült el. Carré 1977-ben meghalt, az özvegye 2002-ig lakott a házban, majd az épület műemléki védelem alá került. 2007-től turistacsoportok látogathatják.

Az Alvar Aalto családi házait bemutató kiállítás csütörtökön 16 órakor nyílik, előtte szemináriumot tart Severi Blomstedt építész a viipuri könyvtár - amely Aalto korai munkája - alapján építészeti gondolkodásmódjáról. A rendezvényen Heikki Lonka, Varkaus volt főépítésze pedig a kelet-finnországi iparváros központjának rendezéséről beszél Aalto tervei alapján. Varkaus Zalaegerszeg testvérvárosa.

Alvar Aalto (1898-1976), a finn építészettörténetben iskolateremtő alkotó: a környezetbe belesimuló, azzal együtt élő, funkcionális, harmonikus, világos és emberléptékű terek létrehozójaként alapozta meg a finn építészet nemzetközi hírnevét. Ő tervezte a finn pavilont az 1937-es párizsi és az 1939-es New York-i világkiállításra. Helsinki mellett Espooban a Műszaki Egyetem, Helsinkiben többek között a Finlandia palota és a Kultúra Háza viseli magán Aalto kézjegyét.
A mostani tárlat a Néprajzi Múzeum Milyenek a finnek? című kiállításához kapcsolódik, amely a finn kultúrát mutatja be különféle szemszögből augusztus 1-ig.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
építészet

Vitaindító a Rákosrendező Mesterterv Urbanisztikai és Közterület-fejlesztési Tervpályázatról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés