bezár
 

zene

2010. 06. 14.
A Queensrÿche újra Magyarországra látogat
2010. július 12. Petőfi Csarnok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az amerikai Queensrÿche, a progresszív heavy metál egyik vezető zenekara, amely egyszerre volt képes megnyerni a zenekritikusokat és a fiatal rajongókat, s mintegy 20 milliós lemezeladást produkálni.

prae.hu

A Queensrÿche már a nyolcvanas évek elején bejegyezte nevét a rocktörténelembe, s 1988-ban a progresszív heavy metál egyik csúcsának, a stílus alapvető klasszikusának kikiáltott Operation Mindcrime c. konceptalbumával, majd 1990-ben az Empire című, a korábbiaknál némiképp hard rockosabb hangzású albummal végleg megszilárdította helyét a halhatatlanok között.

Geoff Tate bandája nem először látogat Budapestre: 1991-ben az AC/DC, a Metallica és a Mötley Crüe társaságában mutatkoztak be az akkori Népstadionban, legutóbb pedig 2008. nyarán az Operation Mindcime első, s 2006-ban megszületett második részéből létrehozott hatalmas színpadi show-t, valóságos koncert-színházat, színészeket, kellékeket, kivetítőket, díszleteket felvonultató igazi amerikai szuperprodukciót láthattunk a társulattól.

2007-ben készült feldolgozás-albumukon (Take Cover) olyan bandák darabjait helyzeték új alapokra, mint a U2, a Queen, vagy éppen a Pink Floyd. Legutóbbi albumuk, a 2009. tavaszán megjelent American Soldier anyagát az amerikai katonák érzései inspirálták: Tate az album előkészületei során háborúkat megjárt veteránokkal során készített interjúkat, pár beszédfoszlány a lemezen is hallható.

A július 12-i koncerten a Petőfi Csarnokban az új számok mellett az előzetes hírek szerint erős best of programra is számíthatunk! 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés