bezár
 

építészet

2010. 06. 20.
Riksák Firenzében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Riksák viszik a turistákat Firenze központjában. Toscana fővárosának önkormányzata az első Olaszországban, mely engedélyezte e közlekedési eszköz bevezetését - a taxisok tiltakozása közepette.

prae.hu

Rómában ló húzta konflissal, Firenzében ember hajtotta riksával járhatjuk be a műemlékeket. A hagyományos ázsiai közlekedési eszköz modern változatát látni Toscana megyeszékhelyének utcáin. Az utas helyet foglal a kényelmes, a naptól is védett ülőrészen, a vezető pedig - gyalogos futás helyett - pedálozva hajtja a három kerekű riksát.

Matteo Renzi polgármester és az ellenzék közösen szorgalmazta a riksák bevezetését. Pontosabban ezek működésének szabályozását. Vállalkozó szellemű firenzeiek ugyanis már eddig is triciklivel szállították a turistákat. Az olasz közlekedési szabályzat azonban tiltja, hogy az ilyesfajta járművek a forgalomban haladjanak. Nem szívesen látták a pedálozó konkurenciát a taxisok sem, akik június elejétől utcafoglalással tiltakoztak az egy menetért 8 eurót kérő, de számlát nem adó riksások ellen.

A megoldást az önkormányzati képviselők adták: megkerülve a közlekedési szabályok megsértését a riksát nem közlekedési, hanem városnéző eszköznek kiáltották ki. Hiszen a pedálozó vezető kerekezés közben a firenzei műemlékeket is bemutatja az utasnak. Első lépésben, kísérleti jelleggel a következő három hónapra 5 riksának adnak engedélyt.

Az engedély kiváltásához a pályázóknak fel kell tüntetni a riksa útvonalát, azt, hogy hányan kívánnak vele dolgozni, milyen tarifáért. Kötelező a riksa vezetőjére és az utasokra kötött személyi biztosítás, és előírás az is, hogy a riksa kizárólag Firenze történelmi városközpontjában mozoghat, vagyis ott, ahol az utcák többsége a gyalogos közlekedésre van fenntartva. Az elégedetlen taxisok szerint csak idő kérdése, és Firenzét ellepik a riksák, melyek ellen a gyalogosok is tiltakozni fognak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

A lakozási válságról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés