bezár
 

zene

2010. 09. 02.
Indul a 39. Debreceni Jazznapok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar dzsessz jegyében rendezik meg csütörtöktől négy napon át a 39. Debreceni Jazznapokat; Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő dzsesszfesztiválján idén az egyéni, improvizatív produkciók és több zenekar gondoskodik arról, hogy a dzsessz a legkülönfélébb stílusokban jelenjen meg a cívisvárosban.

prae.hu

A szinte kivétel nélkül ingyenes előadások csütörtök este a több mint negyedszázados múltra visszatekintő Debrecen Dixieland Jazz Band előadásával indulnak - mondta Csikós Beáta, a Főnix Rendezvényszervező Kft. munkatársa az MTI-nek. A debreceni együttes repertoárjában dixieland-örökzöldek és lendületes szving-számok egyaránt szerepelnek.

A pénteki nap különlegessége az idén újdonságként bevezetett "artist in residence", azaz kiemelt vendégművész fellépése. A megtiszteltetésben először a fél évszázadon át az Egyesült Államokban tevékenykedő, pár éve hazatelepült Tommy Vig vibrafonos-ütőhangszeres részesül, aki három különböző formációban mutatkozik be, együttessel és szólistaként egyaránt.

A hazai dzsessz képviseletében emellett fiatal, díjnyertes zenészek érkeznek Debrecenbe: Balogh Roland, a montreux-i gitárverseny győztese, Oláh Dezső, a 2009. évi Junior Prima-díj nyertese. A fesztivál vendége lesz még az ifjú közönség körében rendkívüli népszerűségnek örvendő Barabás Lőrinc, az észak-alföldi régióban született tehetségekből összeálló Fata Morgana zenekar, valamint Elsa Valle, a hazánkban élő kubai énekesnő, aki a latin dzsessz temperamentumát hozza magával.

Szombat este a Kölcsey Központban lép fel zenekarával Zbigniew Namyslowski, a lengyel dzsessz "nagy öregje", a fesztivál visszatérő sztárvendége. Játékát több mint nyolcvan korong őrzi, saját lemezeinek a száma a negyvenhez közelít. Winobranie és Kuyaviak Goes Funky című albumát minden idők második és harmadik legjobb lengyel lemezének, őt pedig a második legjelentősebb dzsessz-személyiségnek választották.

A vasárnap délután záruló dzsessznapok négy helyszínen összesen 15 koncerttel, továbbá minden este hajnalig tartó improvizatív jam session-nel várja az érdeklődőket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés