bezár
 

film

2010. 09. 22.
Spielberg nem koppintotta a Disturbiát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ejtették a szerzői jogsértés vádját a Steven Spielberg DreamWorks stúdiójában készült Disturbia című filmmel kapcsolatban.

prae.hu

A hollywoodi filmmogul cégét a Cornell Woolrich Hátsó ablak című novellájának szerzői jogait kezelő Sheldon Abend Revocable Trust perelte be. Az 1942-ben készült írásból Alfred Hitchcock 1954-ben rendezett azóta már klasszikussá vált thrillert.

A jogtulajdonos két éve fordult bírósághoz azzal a váddal, hogy a DreamWorks és a filmjét forgalmazó Paramount Pictures engedély nélkül használta fel a Disturbiához a jól ismert sztorit.

A hasonlatosság tagadhatatlan: mindkét történet egy gyilkossági ügy körül bonyolódik, a szemtanú pedig az ablakból leskelődő szomszéd.

Egy New York-i szövetségi bíróság azonban kedden megállapította, hogy bár kétségtelenül vannak azonos vonások a két film történetében, Spielbergék nem perelhetők szerzői jogsértés miatt, mert ez a hasonlóság "védhetetlenül általános szinten" érhető tetten.

Míg a Hátsó ablak statikus és feszült, a Disturbia egyéb történetszálakat is mozgatva dinamikus, ráadásul humor és kamaszszerelem is fűszerezi - döntötte el a kérdést a DreamWorks javára az ügyben ítélkező bíró.
A Shia LaBeouf főszereplésével 2007-ben forgatott thrillerre világszerte összesen 117 millió dollárért váltottak jegyet a nézők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés