bezár
 

zene

2010. 09. 22.
Kétnapos szüreti ünnepség Érsekújváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken és szombaton, szeptember 24-én és 25-én tartják a szlovákiai Érsekújvárban az idei szüreti ünnepségeket, amelynek egyik kiemelkedő eseménye lesz a XVI. Érsekújvári Gyermek Folklórfesztivál.

prae.hu

Négy ország táncosai és népdalénekesei mutatkoznak be a fesztiválon - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában.

Pénteken szerbiai Vienok, a lengyelországi Mietnowiacy és a magyarországi,kistarcsai Pannónia hagyományőrző csoport mutatkozik be a közönségnek, műsorukat a főtéren láthatják az érdeklődők. Ugyanezen a napon nyitják meg a helyi Béke moziban az Ismerjük meg elődeink kultúráját című kiállítást.

A szombati napot a hagyományos szüreti felvonulással és Gejza Pischinger polgármester megnyitójával kezdik a dél-szlovákiai járási székhelyen. A város főterén kézművesek tartanak kirakodóvásárt és kedvcsináló foglalkozásokat a gyermekek számára. Ugyancsak a főtéren bemutatkoznak Nyitra megye hagyományőrző csoportjai, amelyen ismét a gyerekeké és a fiataloké lesz a főszerep. A rendezvényt népdalverseny követi.

Az Érsekújvárban vendégeskedő hagyományőrző csoportok bemutatkoznak az Elődeink kincses ládájából című rendezvényen, a külföldi vendégeket pedig az Ismerkedés Európa kultúrájával elnevezésű blokkban láthatja és hallhatja majd a közönség.

A szüreti ünnepségen idén is megnyitják a Bor utcát a városháza előtt, ahol a vendégeknek alkalmuk lesz megkóstolni a legjobb szlovákiai borokat.

A szombat esti szüreti mulatságon fellép Rigó Mónika, majd a gútai Stílus zenekar húzza a talpalávalót.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonas Mekas és William Basinski
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés