bezár
 

zene

2010. 09. 23.
Bihari-nap hetedszer Dunaszerdahelyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét Bihari-napot tartanak Dunaszerdahelyen október 3-án, a reformkor legendás cigányprímásának, Bihari Jánosnak az emlékére.

prae.hu

A Bihari-napot eredetileg a Dunaszerdahellyel szomszédos Nagyabonyban, a neves muzsikus szülőfalujában tartották éveken át, majd ez a hagyomány megszakadt.

Banyák István, a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulásának alapító elnöke élesztette fel az emléknapot Dunaszerdahelyen, ahonnan Bihari János karrierje elindult.

Az ötlet megvalósítását Dunaszerdahely városa és a szlovák kultuszminisztérium is támogatták, ennek köszönhető, hogy az idei immár a hetedik lesz a dunaszerdahelyi Bihari-napok sorában.

Dunaszerdahely Bihari János életében kiemelt helyszín, mert ott lett belőle prímás, ott tett szert arra a gyakorlatra, amely megalapozta későbbi hírnevét – indokolta az eseményt beharangozó Új Szó című pozsonyi napilap csütörtöki számában döntését Banyák István.
Mint eddig minden évben, az ünnepség október 3-án ezúttal is a Komensky utcai Bihari-emlékműnél kezdődik, amelyet ugyancsak Banyák István kezdeményezésére emeltek.

Lipcsey György szobrászművész alkotása előtt budapesti és helybeli roma muzsikusokból álló, 15 tagú zenekar Bihari legszebb nótáit húzza, majd az ünnepség a művelődési házban folytatódik. A gálaesten fellép Szeredi Krisztina és Bokor János budapesti, Kollár Katalin és Derzsi György dunaszerdahelyi nótaénekes, a pozsonyi Patkoló Anikó, valamint lánya, Patkoló Annabella, a 2008-as Slovensko má talent verseny győztese. A sztárvendég a Kossuth- és Prima Primissima díjas Sánta Ferenc prímás, aki Banyák Istvánnal felváltva vezeti majd a zenekart.

A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Bihari János zeneszerző és hegedűművész 1764-ben született Nagyabonyban és Pesten halt meg 1827-ben. A verbunkos stílus legnagyobb képviselőjeként tartják számon, Lavotta Jánossal és Csermák Antallal együtt őt tekintik a magyar zenei romantika "virtuóz triászának".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
A Bohemian Betyars új albumáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés