bezár
 

film

2010. 09. 29.
Kelet-Európába költözik A hobbit forgatása?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kelet-Európa is szóba jöhet A hobbit alternatív forgatási helyszínei között - jelentette be Peter Jackson, a film producere, aki az új-zélandi színészszakszervezettel kirobbant vita miatt kényszerülhet a produkció elköltöztetésére.

prae.hu

A kétrészesre tervezett A hobbit mögött álló hollywoodi stúdiók - a New Line, a Warner Bros. és az MGM - kedden jelentették be, hogy "alaptalannak és igazságtalannak" tartják a Jackson ellen indított támadást, és kilátásba helyezték, hogy Új-Zéland helyett más helyszínt keresnek a produkciónak.

Ezzel kapcsolatban említette az Oscar-díjas rendező Kelet-Európát, mint lehetséges célpontot.

Az új-zélandi színészképviselet, az NZ Actors Equity a héten állt elő azzal a követeléssel, hogy újratárgyalhassa tagjai minimális szerződési feltételeit, ellenkező esetben A hobbit forgatásának nemzetközi bojkottjával fenyegette meg a film producereit.

A stúdiók egyöntetűen utasították vissza a szakszervezet vádjait, hogy A hobbithoz szerződtetett színészekkel igazságtalanul bántak volna, és kiemelték: "Peter Jackson és wellingtoni csapata fáradhatatlan támogatója az új-zélandi mozgóképes közösségnek".

A Gyűrűk Ura megrendezése után Jackson a trilógia előzményfilmjének szánt A hobbit producereként dolgozott az utóbbi két évben. A csőd szélén egyensúlyozó MGM anyagi problémái miatt azonban egyre hosszabbra nyúlt a film előkészítése, és végül a rendezéssel megbízott Guillermo del Torónak el kellett hagynia a stábot. Kiugrása után a várakozások szerint Jackson rendezi majd A hobbitot is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés