bezár
 

zene

2010. 10. 17.
Véget ért a Fesztiválzenekar a zeneiskolákért elnevezésű verseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A budapesti döntővel véget ért az a verseny, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Magyar Zeneiskolák Szövetsége hirdetett az ország zeneiskoláiban tanuló gyerekeknek.

prae.hu

A versenyre, amelynek fővédnöke Sólyom László volt, védnökei Kodályné Péczeli Sarolta, Schiff András és Fischer Iván, több százan jelentkeztek - közölte az MTI-vel vasárnap Körner Tamás igazgató.

Közülük választotta ki 2010 tavaszán a zeneiskolai tanárokból álló zsűri azt a negyvenet, akik a most lezajlott döntőben a Fischer Iván vezette és a BFZ művészeiből álló zsűri előtt bemutatták - egy-egy versenyművet játszva - tudásukat.

A zsűri sorrend megállapítása nélkül hét versenyzőt díjazott. Ők november 29-én este a Fischer Iván vezényelte Fesztiválzenekar kíséretével nyilvános hangversenyen lépnek fel a Corinthia Szálloda báltermében. A koncertet a televízió is közvetíti. A koncert és az azt követő díszvacsora bevétele a zenekarnak a gyerekek zenei nevelését szolgáló, létrejövő programjait támogatja.

A győztesek Balogh Ádám (zongora, Liszt Ferenc Zeneiskola, Pécs), Devich Gergely (gordonka, Szent István Király Zeneiskola, Budapest), Harmos Szilvia (fuvola, Kocsis Albert Zeneiskola, Hatvan), Holl László (trombita, Weiner Leó Zeneiskola, Budapest), Matos Dennis (marimba, Bartók Béla Zeneiskola, Vác), Tomasz Máté Milán (gordonka, Szent István Király Zeneiskola, Budapest) és Váradi Gyula (hegedű, Tóth Aladár Zeneiskola, Budapest).

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés