bezár
 

zene

2010. 12. 08.
Debrecen főterén köszönti az új évet a Tankcsapda
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendhagyó koncertet ad szilveszterkor Debrecen főterén a város népszerű rockzenekara, a Tankcsapda, amely első alkalommal lép fel az év közben számos rendezvénynek otthont adó Kossuth téren.

prae.hu

A város azonnal rábólintott a Tankcsapda megkeresésére, hogy idén ők adhassák a hagyományos szilveszteri koncertet Debrecen főterén, a Nagytemplom előtt - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján a cívisvárosban. Mint hozzátette, Debrecen városa folyamatosan nyomon követte a Tankcsapda pályafutását, amelynek fontos állomása volt az első Főnix csarnokbeli koncert.

Lukács László, a zenekar alapító frontembere mindenesetre hangsúlyozta: jövőre visszatérnek a Főnixbe.

"Régi vágyunk volt, hogy a város főterén is fellépjünk, de erre az elmúlt 21 évben nem került sor. Egy téli szabadtéri koncert a zenekar mellett a közönségnek is nagy kihívás lesz" - fogalmazott a zenész.

Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa arról beszélt, hogy a koncertre nem csak a régi törzsközönségüket és a "rockereket" várják.

"Azok is mindent látnak és hallanak majd, akik hátrébb állva kívánnak szórakozni, hiszen több kivetőt helyezünk el és a hangosítást is a Kossuth térhez fogjuk igazítani" - tette hozzá.

A koncert záró állomása lesz a Tankcsapda idei turnéjának, amely a zenekar fennállásának eddigi legnagyobb koncertsorozata és a hazai sportcsarnokok mellett Szlovákiát és Írországot is érintette.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés