bezár
 

film

2010. 12. 29.
A tavalyinál kevesebb pénz folyt az amerikai mozikasszákba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hajszálnyival, de elmaradtak az amerikai mozipénztárak bevételei a 2009-es adatoktól, azonban így is tízmilliárd dollár feletti értékben váltottak jegyet a nézők az idei év terméseire.

prae.hu

A Hollywood.com ügynökség szerint 2010-ben összességében 10,556 milliárd dolláros jegybevételre lehet számítani, ez alig valamivel marad alatta a 2009-es 10,6 milliárd dollárnak. Noha ez azt jelenti, hogy nem született rekord, az idei még így is csak a második év, hogy a jegyeladásokból származó bevételek meghaladják a 10 milliárdos határt.

Ebben az évben 2005 óta a legnagyobb mértékben, 5,36 százalékkal csökkent a nézőszám, ebben az évtizedben a 2010-es év hozta a második legalacsonyabb nézőszámot.

A 2009-ben bemutatott Avatar márciusig kitartó sikere nyomán úgy tűnt, az idei rekordot hozhat - mutatott rá a Hollywood.com szakértője. James Cameron háromdimenziós filmje világszerte 2,7 milliárd dollárt fialt a kasszáknál, ebből közel 750 millió dollár származott az amerikai vetítésekből. A nyár azonban lehűtötte a kedélyeket, az ősz az évtized leggyengébb jegyeladásokat hozó nyara után köszöntött be.

Az ünnepi szezon közeledtével igazi kasszasikerek - a Harry Potter-sorozatot lezáró történet első része vagy éppen a Tron: Örököség - kerültek a mozikba, de a nagy sikerek sem tudták feledtetni a nyári "aszályt".

Az év legnagyobb sikerének a Toy Story - Játékháború harmadik része bizonyult, az animációs film 415 millió dollárt keresett. A játékhősök kalandjai 3D-ben és IMAX 3D-ben is elérhetők voltak. Az ilyen előadásokra drágábban lehet jegyet váltani, így ez is segített a bevételek feltornászásában.

Normál jegyárakkal számolva az éves összesítés nem lépte volna át a tízmilliárd dolláros küszöböt - mutatott rá a Hollywood.com, amely jövőre rekorddal számol, mivel olyan várva várt folytatások kerülnek a mozikba mint a Másnaposok 2, vagy A Karib-tenger kalózai 4. Nagy reményeket fűznek a Thor című képregény-feldolgozáshoz, valamint a Harry Potter lezárásához is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
Clair Obscur: Expedition 33
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés