bezár
 

irodalom

2008. 06. 03.
Ünnepi Könyvhét - Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok egy kötetben
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Gyuricza Péter és Szalay Antal "Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948-2008" című kötete, melyből az olvasó nemcsak az eddigi összes kitüntetettet ismerheti meg, hanem megtudhatja például, hogy kik kapták meg háromszor is a Kossuth-díjat, ki volt az, akit utólag megfosztottak az elismeréstől, és azt is, hogy az évek során hogyan nőtt a kitüntetésekkel járó pénzösszeg.
Gyuricza Péter a távirati iroda megkeresésére elmondta, hogy a Kossuth-díj átadásának 60. évfordulója alkalmából szeretett volna egy olyan könyvet megjelentetni, amely a rendszerváltás utáni Kossuth- és Széchenyi-díjasokat gyűjti egybe. A kiadvány összeállításánál azonban rádöbbent arra, hogy a Kossuth-díjnak 1948-tól van kontinuitása.

A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő kétkötetes kiadvány szerkezete a történelmet követi: évenként, a korabeli sajtó beszámolója alapján, eredeti fotóval illusztrálva mutatja be az ünnepségeket, közli a kitüntetettek életrajzi adatait - folytatta Gyuricza Péter, hangsúlyozva: szerzőtársával "szigorúan" ragaszkodtak ahhoz, hogy minden díjazott esetében az eredeti indokláshoz nyúljanak vissza.

Az első kötetben (1948-88-ig) a Kossuth-díj, és az Állami Díj kitüntetettjei, a másodikban (1990-2008-ig) a Kossuth- és Széchenyi-díjasok sorakoznak. Az album második kötetének mellékletében a díjak alapításáról és az adományozás szabályairól olvashat teljes összefoglalót az érdeklődő, a kiadvány végén pedig statisztikai adatok találhatók.

Gyuricza Péter érdekességként elmondta, hogy az elismerések történetének hat évtizede alatt 46 alkalommal összesen 1525 Kossuth-, 1167 Állami és 416 Széchenyi-díjat adtak át, ezen belül megosztott Kossuth-díjban 264-en, megosztott Állami Díjban 519-en, megosztott Széchenyi-díjban 78-an, csoportos Állami Díjban pedig 48 szocialista brigádban összesen 388-an részesültek.

Megemlítette, hogy a legtöbb kitüntetést, szám szerint 224-et 1978-ban adták át, míg a legkevesebbet, mindössze 19-et, 1960-ban. Fizikai dolgozót Kossuth-díjjal 1963-ig jutalmaztak, összesen 123 embert. A nők aránya a Kossuth-díjasok között tíz százalék, az Állami Díjasok között 16,2 százalék, míg a Széchenyi-díjasok között 6,2 százalék - jegyezte meg. 

Gyuricza Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy szép számmal vannak olyanok, akik kétszer is részesültek az egyik, vagy a másik elismerésben, míg Bán Frigyes, Fábri Zoltán, Fischer Annie, Illyés Gyula, Keleti Márton, Kodály Zoltán, Nádasdy Kálmán és Szőkefalvi-Nagy Béla háromszor kapott kitüntetést.

Díjat egy alkalommal vontak meg kitüntetettől: az 1952-ben Kossuth-díjjal jutalmazott Nagy Gábort fosztották meg 1953-ban a cím viselésétől - tette hozzá.

Posztumusz elismeréseket 1948-ban és 1990-ben ítéltek oda, mindkét alakalommal történelmi-politikai elégtételt is jelentett a kitüntetés. Így lett Kossuth-díjas Bartók Béla zeneszerző, Derkovits Gyula festőművész és József Attila költő, majd a rendszerváltás évében többek között Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, Eckhardt Sándor irodalomtörténész, Hamvas Béla filozófus, író, Huszárik Zoltán rendező, Jékely Zoltán költő, Kodolányi János író, Kondor Béla festő- és grafikusművész, Latinovits Zoltán és Őze Lajos színművészek, Laziczius Gyula nyelvész, Márai Sándor író, költő, Molnár István koreográfus, Rajeczky Benjámin népzenekutató, zenetörténész, Sinka István költő, író és Tóth Menyhért festőművész.

1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott Bibó István történész, Győrffy Barna Kossuth-díjas biológus, Hajnal István történész, Jendrassik György mérnök-feltaláló, Johan Béla orvos, Kerényi Károly történész, Mándy György biológus, Náray Szabó István vegyész, Papp Simon geológus, Sántha Kálmán Kossuth-díjas orvos, Szabó István történész valamint Varga István közgazdász.

A Kossuth-díj nagydíját eddig négyen vehették át, Kodály Zoltán zeneszerző 1952-ben és 1957-ben, Lukács György filozófus 1955-ben, Lyka Károly művészettörténész, kritikus, festő 1963-ban, míg Riesz Frigyes matematikus 1953-ban; a Széchenyi-díj nagydíját ketten kapták meg: Kosáry Domokos történész 1995-ben és Lovász László matematikus 2008-ban.    

Gyuricza Péter kitért arra is, hogy 1964-ben, 1967-ben, 1968-ben, 1969-ben, 1971-ben, 1972-ben, 1974-ben, 1976-ban, 1977-ben, 1979-ben, 1981-ben, 1982-ben, 1984-ben, 1987-ben, 1989-ben nem adományoztak díjat, míg 1986-ban soron kívül tüntettek ki Állami Díjjal nyolc mérnököt, kutatót.

Az olvasók a kötetből azt is megtudhatják, hogy változtak az elismerések fokozatai, a fokozatok elnevezése az évek során, de az is kiderül, hogy növekedett a díjakkal járó pénzjutalom: míg 1948-ban például a Kossuth-díjjal 10 ezer forint járt, addig 2008-ban már 6 millió 850 ezer forintot vehetett át a díjazott.

nyomtat

További írások a rovatból

Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Nádas Péter 84, emléklapok
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 42. számáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Titeket ki akar lóvá tenni?
Reisz Gábor: Földszint


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés