bezár
 

zene

2008. 06. 12.
Jön a Status Quo
Budapesten és Debrecenben is fellépnek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jön a Status Quo Négy évtizedes történetével és több mint ötven slágerlistás dalával a Status Quo a brit rockzene egyik legnagyobb – és máig legstabilabb – csapata. A zenekar július 3-án a Petőfi Csarnokban, július 6-án pedig a debreceni Főnix Csarnokban ad koncertet, amelyen a tőle megszokott igényes, kortalan muzsikáé lesz a főszerep.
A két alapító tag, Alan Lancester és Francis Rossi már 1962-ben megkezdte a közös munkát, amelyből 1967-ben, egy másik húzóember, Rick Parfitt csatlakozásával jött létre a Status Quo.

A hetvenes évektől kezdve lehetett igazán Status Quo-őrületről beszélni. Fanatikus rajongóik végigjárták velük egész Európát. A zenekar nem hagyott magának sok pihenést. A turnékat újabb lemezek követték.

A Rossi–Parfitt duó által vezetett, sok-sok tagcserén átment veterán csapat 40 éves pályafutása alatt közel 30 albumot készített, melyek mindegyike magas színvonalon hozza azt a muzsikát, amelyet a legkifejezőbben talán „hard boogie-nak” nevezhetnénk.

A hangszerelésükben rendkívül igényes, dallamos, rock & rollba hajló, gitárcentrikus, mégis könnyed, többségükben táncolható dalok megszólalásuk pillanatában azonnal köthetők a zenekarhoz.

Kiemelkedő nagy slágerük az 1994-es Come On You Reds című, toplistavezető szám, amelyet a Manchester United focicsapattal közösen vettek fel.

Pályafutásuk egyik legnagyobb sikerét az 1986-ban megjelent, In The Army Now című album hozta, amelynek címadó dala Magyarországon is hatalmas sláger volt.

Az angol közönség mindig szerette őket. Az 1972-es Piledriver lemezük óta mindig, minden lemezükkel feljutottak az eladási lista legjobb 50 helyére, többnyire még a 10-be is. Az 1+9+8+2 lemezükkel még vezették is a toplistát. A 2005-ben megjelent The Party Ain't Over Yet például a 18. volt.

Tavaly októberben jelent meg új lemezük, az In Search Of The Fourth Chord, ezzel turnéznak idén nyáron.

A Status Quo semmit sem öregedett, és ez a kortalanság áthatja az egész lemezt. Nincs semmi egetrengető, de még mindig jó dalokat írnak. Olyanokat, amilyeneket csak ők tudnak írni.

Aki július 3-án ellátogat a Petőfi Csarnokba, illetve július 6-án a debreceni Főnix Csarnokba, hatalmas házibulin vehet részt, amelyen az igényes, kortalan, sallangoktól mentes szórakoztató muzsikáé lesz a főszerep.
nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


Más művészeti ágakról

Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai
Marie Kreutzer: Fűző
irodalom

Szeifert Natália: Örökpanoráma, Kalligram, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés